Padlógázzal a világháborúba: Macron a német kancellárt győzködi
Újabb katonai felszereléseket és fegyvereket várnak a franciáktól és a németektől.
„Valljuk be, hogy a hatvanmilliós Olaszországban igen kevesen állnak készen háborúba menni!” – hangsúlyozta az olasz védelmi miniszter.
Nyitóképen: Emmanuel Macron (AFP, Johanna Geron / POOL /)
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem hozhat döntéseket szűk körű találkozókon két vagy három ország a 27 tagú Európai Unión belül – jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szombaton arra az új koalícióra utalva, amelyet Berlin, Párizs és Varsó jelentett be az előző nap. Crosetto hibás jelzésnek és módszertani tévedésnek nevezte a pénteki berlini hármas találkozót, mert szerinte az gyengíti a demokratikus országok alkotta frontot.
Micsoda hiba ez az előre rohanás! Ha nem vagyunk egységesek, Putyint segítjük győzelemre”
– hangoztatta az olasz jobbközép kormány védelmi minisztere a La Repubblica című napilapnak nyilatkozva. Olaf Scholz német kancellár az Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után bejelentette: új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szembeni háborújában.
El kell kerülni a hangzatos bejelentéseket, a megosztottságot, a kettesben vagy hármasban tartandó találkozókat, miközben Európában huszonheten vagyunk”
– mondta Crosetto az Európai Unióra utalva.
Ezt is ajánljuk a témában
Újabb katonai felszereléseket és fegyvereket várnak a franciáktól és a németektől.
A védelmi miniszter az általa hangzatosnak tartott közlések példájaként említette a francia és a lengyel részről elmondottakat, miszerint a NATO katonái már Ukrajnában vannak. Olaszországban „mindenki aggódik, és sokan félnek” az ukrajnai háborús helyzet esetleges rosszabbodása miatt – mondta.
Valljuk be, hogy a hatvanmilliós Olaszországban igen kevesen állnak készen háborúba menni!”
– hangsúlyozta. Olasz csapatok soha nem fognak Ukrajnában harcolni – tette hozzá. Úgy vélte, Vlagyimir Putyin orosz elnök számára a háborúban elesettek száma és az idő nem számít. Ezenkívül Putyin nagyon jól tudja, hogy a háborúkat a gazdaságban is vívják, valamint álhírekkel, amelyekkel hatást tudnak gyakorolni „a közvélemény hangulatára, fásultságára, egoizmusára, félelmeire”. Antonio Tajani külügyminiszter a Corriere della Sera napilapnak nyilatkozva azt mondta: Róma az első pillanattól az Európa kapujában álló Ukrajna oldalán áll, „de nem állunk háborúban Oroszországgal”.
A mi célunk a béke elérése, nem pedig a háború kiszélesítése”
– szögezte le az olasz diplomácia vezetője. Tajani korábban azt mondta, „hiba lenne belépni Ukrajnába. Nekünk segítenünk kell Ukrajnát védekezni. De ha mi belépünk háborúzni Oroszországgal, ez a harmadik világháború kockáztatását jelentené”.
(MTI)