Till Tamás szülei nem kérnek a gyilkos bocsánatkéréséből
A 24 év után előkerült bajai kisfiú szülei elutasítják, hogy fiuk feltételezett gyilkosával kapcsolatba lépjenek, és nem kíváncsiak a bocsánatkérésére.
Soros ügyésze eljárást indított.
Lecsapott a Pennsylvania állambeli rendőrség a philadelphiai városháza LMBTQ-ügyi irodájának transznemű vezetőjére, Celena Morrisonra, illetve szintén transznemű férjére (feleségére? házastársára?), az Arcila-Adams Transzügyi Erőforrásközpont képessé tételi programigazgatójára, Darius McLeanre szombaton – számol be a Daily Mail.
A jelöletlenül járőröző rendőrök a rendőrség tájékoztatása szerint szombaton állították meg Morrison autóját, mert az LMBTQ-irodavezető kikapcsolt tompított fényszóróval, a követési távolságot be nem tartva közlekedett.
Mielőtt azonban a rendőrség ezt közölni tudta volna vele, a rendőrautó mögött megállt férje (felesége? házastársa?), McLean egy másik autóval, és kígyót-békát kezdett kiabálni a rendőrre.
Miután McLean nem engedelmeskedett a rendőrség utasításainak, a rendőrök megpróbálták letartóztatni – ebben viszont már a feleség (férj? házastárs), Morrison igyekezett meggátolni a rendőröket, ezért dulakodás kezdődött.
Eközben egy harmadik személy – állítólagosan egyikük húga – videóra vette a jelenetet, és egy azóta törölt Facebook-oldalon nyilvánosságra hozta. A jeleneten az látható, hogy az oldalán fekvő McLeant a rendőrök bilincsbe verik, az Morrisont hívja segítségül,
és azt üvöltözi: „Azért csinálják, mert fekete vagyok!” – Morrison pedig azt visítozza a rendőröknek, hogy „a polgármesternek dolgozom!”
A rendőrök a felvétel alapján igyekezték közölni vele, hogy „nem azért csináljuk, mert fekete vagy, ez egy egyszerű közúti ellenőrzés volt, mivel nem volt felkapcsolva a lámpád, nem volt felkapcsolva a lámpád és nem tartottad a követési távolságot”. Végül mindkettejüket letartóztatták letartóztatásnak való ellenállás, igazságszolgáltatás akadályzása, és garázdaság vádjával.
Morrison főnöke, Cherelle Parker philadelphiai demokrata polgármester az X-en a felvételt „nagyon aggasztónak” nevezte. Larry Krasner, Philadelphia demokrata körzeti ügyésze a felvételre reagálva vizsgálatot indított az ügyben, és a lakosságot további bizonyítékok, fotók és videók szolgáltatására hívta fel.
A progresszív ügyészt 2017-ben választották meg Soros György 1,7 millió dolláros (nagyjából 620 millió forintos) támogatásával.
Hivatali ideje alatt jelentősen lazított a marihuána birtoklása miatt letartóztatott vádlottak büntetési gyakorlatán, illetve enyhített a feltételesen szabadon bocsátottak ellenőrzésén is. Tevékenységével ezért a helyi közéletben kiérdemelte a „Let-em-go Larry”, azaz „Szabadonengedő Lőci” becenevet.
Nyitókép: Pixabay