Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„A NATO és Ukrajna közelebb került egymáshoz, mint valaha” – fogalmazott a szövetség Katonai Bizottságának elnöke.

Nyitóképen: Rob Bauer / Facebook
Rob Bauer holland tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke március 21-én Kijevbe látogatott, és ez volt az első alkalom, hogy a NATO katonai küldöttsége Kijevbe látogatott a 2022 februárjában kezdődött teljes körű invázió óta – számolt be a Kyiv Independent. Bauer beszédet mondott a kijevi biztonsági fórumon, amelyben kijelentette, hogy látogatása „annak bizonyítéka, hogy a NATO és Ukrajna közelebb került egymáshoz, mint valaha”.
Nem a svéd zászló lesz az egyetlen kék-sárga zászló a NATO-központban”
– hangoztatta Bauer, majd így folytatta: „Oroszország Ukrajna elleni háborúja soha nem szólt semmilyen valós biztonsági fenyegetésről, amely akár Ukrajna, akár a NATO felől érkezett volna. Ez a háború arról szól, hogy Putyin elnök fél valamitől, ami sokkal erősebb, mint bármilyen fizikai fegyver a földön: a demokráciától”. Bauer óva intett a háború állásával kapcsolatos pesszimizmustól is: „A pesszimisták nem nyernek háborúkat... a mi segítségünkkel Ukrajna győzni tud és győzni is fog” – fogalmazott Bauer.