Bozótvágó késsel irtják egymást Haitin

2024. március 18. 16:37

Az ország ügyvivő miniszterelnöke március 12-én lemondott, azóta nincs működőképes kormánya.

2024. március 18. 16:37

Nyitókép: CLARENS SIFFROY / AFP

A CNN beszámolójából kiderült, hogy március eleje óta a bűnözői csoportok példátlan módon támadják a haiti állam utolsó maradványait – a repülőteret, rendőrőrsöket, kormányzati épületeket, a nemzeti büntetés-végrehajtási intézetet. 

Mint ismert,  szigetországot kegyetlen bűnbandák tartják rettegésben azóta, hogy 2021-ben meggyilkolták Jovenel Moise elnököt. Az erőszak elsősorban a fővárost, Port-au-Prince-t uralta el, a bandák a város területének már mintegy 80 százalékát az ellenőrzésük alá vonták, és próbálják kiterjeszteni befolyásukat vidékre is.

Ariel Henry, Haiti ügyvivő miniszterelnöke március 12-én lemondott, 

az országnak azóta nincs működőképes kormánya. 

Az állam vezetését különböző pártok és társadalmi csoportok képviselőiből szervezett elnöki tanács készül ideiglenesen átvenni.

A lap tudósítása szerint „a társadalom szétfoszlik, mivel az üzletek és az iskolák zárva vannak. Sok lakos elszigetelődik, fél elhagyni az otthonát. Néhányan önbíráskodáshoz folyamodnak. Félelem, bizalmatlanság és harag uralkodik. Mindenki a halálra gondol” – írták.

Folyamatosan fenyegetéseket kapnak

A CNN-nek egy, a saját biztonsága miatt névtelenséget kérő helybeli is beszélt a térségükben uralkodó állapotokról. Mint fogalmazott: „a bandák így működnek: átveszik a hatalmat a nagyvállalatokkal rendelkező területek felett, és arra kényszerítik őket, hogy fizessenek nekik, miközben ők maradnak az irányításuk alatt" – mondta, megjegyezve, hogy a területen több nagynevű vállalkozás is található, köztük két országos mobilszolgáltató és egy nagy szálloda. 

„Folyamatosan fenyegetéseket kapunk; azt mondják, hogy jönnek és megtámadnak minket, elpusztítják a környéket. Ezért lezárjuk az utcákat, és a rendőrség végzi a házkutatásokat; az autók átkutatásában nem vesznek részt civilek” – tette hozzá az informátor. 

A milícia csak machetékkel és a puszta kezünkkel van felfegyverkezve”

 – hangsúlyozta.


 

 

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backsplash
2024. március 21. 10:28
Négerek.
robag7
2024. március 19. 02:15
Az ENSZ nem erre van? Most tessék küldeni a katonákat.
rockercicc
2024. március 19. 00:29
Büdös majomszabásúak, irtsák csak ki egymást.
szabadabb
2024. március 18. 20:52
Vajon a dominikaiak hogy tartják vissza a pávián hordákat? Hogyhogy csak a sziget egyik oldala a pokol a másik továbbra is karibi paradicsom?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!