Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

„Az elmúlt négy év gyakorlatilag permanens válságokról szólt Európában” a külgazdasági és külügyminiszter szerint.

„Az elmúlt négy év gyakorlatilag permanens válságokról szólt Európában: Kezdődött a Coviddal és annak gazdasági hatásaival, folytatódott az Ukrajnában kitörő háborúval, az energiaárak egekbe emelkedésével, a háborús inflációval, a közel-keleti konfliktus minden egyes hatásával, valamint az Európába irányuló tengeri szállítmányok késésével. Mindez még nyakon is van öntve az állandó migrációs nyomással.
Állandó bizonytalanság, kétségek, kiszámíthatatlanság”
– mutatott rá Facebook-bejegyzésében a tárcavezető, abból az apropóból, hogy szombaton találkoznak az uniós külügyminiszterek.
Pont jókor jön az európai parlamenti választás, ahol az európai emberek olyan vezetőket választhatnak, akik remélhetőleg a helyes megoldást találják meg az előttünk álló kihívásokra”
– tette hozzá.
A tanácskozáson egyébként az európai-afrikai kapcsolatok, az Ukrajnának nyújtott támogatások, és az európai-törökországi kapcsolatok lesznek napirenden.
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala