Stoltenberg szerint nap mint nap változást hoz a harctéren Ukrajna támogatása, most például lecsaptak egy orosz hadihajóra

Fel kell pörgetni a hadiipari termelést a NATO-főtitkár szerint.

A NATO-főtitkár szerint „továbbra is Ukrajna mellett kell állni”.
A NATO teljes mértékben támogatja Georgia (Grúzia) szuverenitását és területi integritását, és felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza a georgiai területek független államként való elismerését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán Irakli Kobakhidze georgiai kormányfővel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Minden olyan fenyegetés Oroszország részéről, hogy annektálja Georgia megszállt területeit, elfogadhatatlan”
– húzta alá. Mint mondta, a georgiai miniszterelnökkel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalnak, amely nagyon fontos a kaukázusi ország számára. Véleménye szerint az ukrajnai háború nagy kockázatot jelent a hajózás szabadságára nézve, ami hatással van a globális élelmezésbiztonságra is.
Stoltenberg elmondta, hogy a georgiai kormányfővel a NATO és Georgia közötti partnerségről és annak továbbfejlesztéséről is tárgyalni fognak.
Üdvözölte, hogy Tbiliszi olyan területeken ért el pozitív eredményeket, mint a válságkezelés, a kiberbiztonság, a haditechnika és a biztonságos kommunikáció. A főtitkár gratulált ahhoz, hogy Georgia uniós tagjelölt ország lett, de felhívta a figyelmet, hogy Tbiliszinek folytatnia kell a reformokat és támogatnia a demokratikus értékeket.
„Szeretnénk, ha Georgia a demokrácia és a jólét, valamint az európai család teljes jogú tagsága felé haladna. A NATO továbbra is a Georgia oldalán áll, ezen törekvéseik megvalósítása folyamán” – jelentette ki. Az ukrajnai háborúról szólva felhívta a figyelmet, hogy
az ukrán csapatok kivonása Avgyijivkából az mutatja, hogy a helyzet a harctéren rendkívül nehéz.
„Az ukránok azonban újra és újra felülmúlták az elvárásokat, és továbbra is Ukrajna mellett kell állni” – szögezte le.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Fel kell pörgetni a hadiipari termelést a NATO-főtitkár szerint.
Ezt is ajánljuk a témában
Az oroszok már újabb település „felszabadítását” jelentették.
Nyitókép: SVEN HOPPE / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP