Sorra halnak meg Lukasenka ellenlábasai Fehéroroszországban

2024. február 20. 18:44

Tavaly május óta öt politikai fogoly vesztette életét.

2024. február 20. 18:44

Ihar Lednik politikai fogoly és civil aktivista 64 éves korában elhunyt három éves börtönbüntetésének letöltése során – adta hírül a Vjaszna Emberi Jogi Központ.

Ihar Ledniket Lukasenka rágalmazásáért ítélték el, egy cikke miatt, amely a Pazicyja című lapban, a Belarusz Szociáldemokrata Párt (BSDP) magazinjában jelent meg. A politikai fogolynak szívproblémái, ennek ellenére börtönbüntetésre ítélték.

A fegyházban Ihar Lednik egészségi állapota jelentősen megromlott, gyomor-bélrendszeri műtéten esett át. A politikai fogoly halálának oka szívmegállás volt. 

Az orvosok megpróbálták újraéleszteni, de eredménytelenül. Ihar Lednik a minszki járási kórházban halt meg, ahová a 2. számú babruijszki kolóniából hozták, ahol büntetését töltötte.

Sorban az ötödik

Szintén börtönben lelte a halál Vitold Ashurak 50 éves politikai aktivistát 2022. május 21-én. Az ő halálát hivatalosan szívmegállással indokolták, bár a hozzátartozók szerint a férfi a bebörtönzése előtt nem panaszkodott az egészségi állapotára.

2023. május 7-én meghalt Mikalai Klimovics 61 éves minszki politikai fogoly, blogger és közéleti aktivista. A férfi szívrendszeri betegségekben szenvedett, tárgyalását megelőzően agyvérzése volt, majd egy komoly szívműtéten esett át. A férfi alig több mint két hónappal bebörtönzése után elhunyt. Tavaly július 11-én éjjel az intenzív osztályon meghalt az 57 éves művész, Alesz Puskin. A szintén politikai okokból elítélt Puskinnak perforált egy fekélye, amelyet nem kezeltek időben. A művészt már eszméletlen állapotban szállították a kórházba, és a műtét közben vesztette életét.

2024. január 9-én Vadzim Khrasko, 50 éves politikai fogoly tüdőgyulladásban halt meg az egyik belarusz börtönben. A minszki városi bíróság 2023 augusztusában különböző adományozásokért három év börtönbüntetésre ítélte, annak ellenére, hogy a férfi súlyos betegségben szenvedett. A Vjaszna emberi jogi szervezet szerint Vadzim a bebörtönzésekor már beteg volt, de csak akkor szállították kórházba, amikor már nem lehetett megmenteni.

Nyitókép: Gavriil Grigorov / SPUTNIK / AFP

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2024. március 05. 12:21
Fehéroroszországban a férfiak várható élettartama 2021-ben 67 év volt. Ötből kettőt, a 61 és 64 éveset, eleve rossz egészségi állapotuk miatt nem keverném ide.
Chekke-Faint
2024. február 21. 01:16
Sok betegség terjed a politikával. Persze az Unióban meggyilkolt három újságíró ügye meg szépen jegelve.
Zolotarjov
2024. február 20. 20:21
Különös..🤔
ToIeranciaterror
2024. február 20. 19:54
Hazaárulókért sehol nem kár...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!