Rakétatámadás ért egy amerikai hajót az Ádeni-öbölnél

2024. február 19. 21:31

Igaz, görög felségjelzés alatt haladt.

2024. február 19. 21:31
null

Egy görög zászló alatt közlekedő, amerikai tulajdonú teherszállító hajót ért rakétatámadás az Ádeni-öböl térségében – közölték görög hajózási minisztériumi források és az Ambrey brit tengeri biztonsági cég hétfőn.

A támadás hírét a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) is megerősítette. 

Közlése szerint jelentést kaptak arról, hogy egy hajó Áden jemeni kikötővárostól 160 kilométerre keletre robbanást jelzett a közvetlen közelében. A Sea Champion nevű hajó és 23 fős legénysége Argentínából Ádenbe szállított gabonát, amikor támadás érte – közölték a görög hajózási minisztériumi források a Reuters hírügynökséggel. Két támadási kísérlet történt rakétákkal, amelyek 10-15 méterre a hajótól robbantak fel, megrongálva egy ablakot.

Az Ambrey és az UKMTO egyaránt azt közölte, hogy a hajó és legénysége, köztük öt görög állampolgár, biztonságban vannak, és egy közeli kikötőbe tartanak. A térségben több támadás is történt hajók ellen az elmúlt időszakban. A jemeni húszi lázadók hétfőn közölték, hogy

 támadást intéztek a Rubymar nevű brit hajó ellen az Ádeni-öböl térségében, a Báb el-Mandeb szorosnál.

Eközben az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) bejelentette, hogy öt légitámadást hajtott végre húszi katonai célpontok, köztük egy tengeri drón ellen, melyet korábban nem észleltek a lázadóknál. Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
remi
2024. február 20. 09:04
Ezek a sivatagi cigányok a szandáljaikkal kezdenek idegesítőek lenni.... A napokban egy reaper is lehullott jemen fölött...
europész
2024. február 19. 23:09
Bator huclik.Senki nem mer haderovel partra szallni?Birom a szovivojuket a magas fejhangjaval meg a csicsas egyen kabatjaval.
Akitlosz
2024. február 19. 22:37
Nem kalózkodás idegen felségjelzés alatt hajózni? Amerikai hajó nem húzhat fel görög zászlót, ha tisztességes.
billysparks
2024. február 19. 22:25
Előfordul az ilyen. Olyan is van, hogy amerikai rakéta talál el valamit. Ilyen ez a popbiznisz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!