Már a németek is aggódnak a Budapesten támadó antifa aktivisták miatt

2024. február 22. 11:22

A brutális támadás résztvevői még feltételeket is szabnak: csak akkor adják fel magukat, ha a drezdai ügyészség garantálja, hogy nem Magyarországon lesz a tárgyalásuk.

2024. február 22. 11:22
null

A Budapesten brutális támadást végrehajtó antifa aktivisták közül több körözött is azt mondta, hajlandó feladni magát, de csak azzal a feltétellel, hogy nem adják ki Magyarországnak – írja a Die Tageszeitung.

Egyikük védője azt nyilatkozta,

védencének az az érdeke, hogy ne legyen tárgyalás Magyarországon, mert az Orbán-kormány alatt az antifasiszták esetében nem várható tisztességes eljárás, így a támadók az illetékes drezdai ügyészség garanciáját követelik.

Ulrich von Klinggraff szerint a magyarországi börtönkörülmények arra szolgálnak, hogy megtörjék a vádlottakat és vallomásokat kényszerítsenek ki belőlük.

Az Ilaria Salist védő Magyar György korábban úgy fogalmazott, problémát jelent, hogy a kormány politikai haszonra akar szert tenni ebből az esetből, ám ez nem befolyásolhatja a bíróságot.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: TV2, képernyőmentés

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Intruder
2024. március 01. 06:28
Ez a bolsevik ribanc ugyanolyan "áldozat", mint a tűzharcban lepuffantott gyökértelen terrorista, ságvári endrécske. Nem ülhet kevesebbet, mint Budaházy!!
abcd2k
2024. február 22. 20:23
Ha azt az olasz kurvát legközelebb bíróságra viszik még egy 10 kilós acélgolyót is kell kötni a lábára és premierplanban mutatni, ahogy a bilincs véresre dörzsöli a bokáját.
KBA98
2024. február 22. 17:46
A halálbüntetést vissza kell hozni!
Ödenburger
2024. február 22. 17:17
Félnek a terroristák? Helyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!