Kreml: Még a halottkémi vizsgálat sem készült el, de a Nyugat máris Navalnij meggyilkolásával vádolta meg Moszkvát

2024. február 16. 20:22

Julija Navalnaja, a politikus felesége azt hangoztatta, Putyin és környezete nagyon hamar viselni fogja a felelősséget azért, amit Oroszországgal, a családjával és a férjével tett.

2024. február 16. 20:22
null

Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus – közölte pénteken az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). A közlemény szerint a 48. életévében járó Navalnij pénteken séta után rosszul lett, és gyakorlatilag azonnal eszméletét vesztette a Harp településen lévő 3. számú büntetőtelepen, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Haladéktalanul egészségügyi alkalmazottak érkeztek az őrizeteshez, és mentőt is hívtak hozzá. 

Ezt is ajánljuk a témában

A tájékoztatás értelmében az újraélesztési kísérletek nem jártak sikerrel, és az orvosok megállapították a halál beálltát.   Labitangi város kórházában az Interfax hírügynökségnek elmondták, hogy a mentő hét perc alatt érkezett meg Harpba, és két perc alatt jutott be a „Sarki farkas” néven emlegetett büntetőtelepre. A mentősök folytatták a börtön személyzete által elkezdett újraélesztési kísérleteket, és félórán át küzdöttek a páciens életéért. 

Vizsgálat indult annak megállapítására, hogy mi volt Navalnij halálának oka, a FSZIN a központi hivatal operatív, biztonsági és egészségügyi osztályának szakértőiből álló bizottságot küldött a helyszínre. A történteket a Nyomozó Bizottság (SZK) is vizsgálja. Az állami RT médiaügynökség jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy a halált egy leszakadt vérrög okozta. A büntetés-végrehajtási intézményeket látogató jamali társadalmi megfigyelő bizottság szerint 

Navalnijnak nem voltak egészségügyi panaszai, és a hozzátartozóihoz sem érkezett ilyen értelmű kérelem. 

Lenyid Szolovjov, Navalnij ügyvédje a Rigában szerkesztett, ellenzéki Novaja Gazetának elmondta, hogy a család azt kérte, ne kommentálják a történteket, és hogy megpróbálja tisztázni, mi történt. Jogi képviselő utoljára szerdán járt az elítélt ellenzékinél.   Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára azt mondta, hogy a politikus ügyvédje a Jamal-Nyenyec Autonóm körzetbe repült, mert „egyelőre semmi sem erősítette meg” a FSZIN közleményét. Julija Navalnaja, a politikus felesége a müncheni biztonsági konferencián azt hangoztatta, hogy ha a hír igaz, akkor Vlagyimir Putyin elnök és környezete „nagyon hamar” viselni fogja a felelősséget azért, amit Oroszországgal, a családjával és a férjével tett, és világméretű összefogást sürgetett a Moszkvában uralkodó „rezsim” ellen. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnököt tájékoztatták a történtekről. Azt mondta, hogy a FSZIN az előírt protokoll szerint teszi a dolgát, és nincs szükség külön intézkedésre. Marija Zaharova külügyi szóvivő kifogásolta, hogy még a halottkémi vizsgálat sem készült el, de a Nyugat máris az ellenzéki politikus meggyilkolásával vádolta meg Moszkvát. 

Az orosz diplomáciai tárca „felháborító cinizmussal” vádolta az amerikai külügyminisztériumot és a Fehér Házat, 

amiért Oroszországot tette felelőssé Navalnij haláláért, miközben nem emelte fel szavát az ukrán börtönben megkínzott és életét vesztett, amerikai állampolgárságú Gonzalo Lira újságíró halála miatt. Navalnij Putyin elnök politikájának bírálójaként vált világszerte ismertté. 

2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel próbálták megölni. Külföldi gyógykezelése után, 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol őrizetbe vették, majd az Yves Rocher cég pénzének elsikkasztása címén rá korábban kiszabott felfüggesztett büntetését februárban – a próbaidőre bocsátás előírásainak megsértése miatt – letöltendő szabadságvesztésre változtatták. Később egy moszkvai bíróság, az első üggyel összevontan, kilencévi fegyházra ítélte csalás és a bíróság megsértése miatt. Navalnij az ítélet szerint Vera Akimova bírónőt sértette meg, aki Ignat Artyomenko második világháborús veterán rágalmazási perén elnökölt.

Tavaly augusztusban 

szélsőséges csoport létrehozása, szélsőséges tevékenység finanszírozása, szélsőségességre való felbujtás, valamint az állampolgárok jogait sértő nonprofit szervezet létrehozása 

címén Alekszej Navalnij újabb 19 évi fegyházat kapott. Az elítéltet először a Vlagyimir környékén lévő pokrovi börtönben tartották fogva, ahonnan előbb egy, ugyanebben a régióban lévő, szigorított rezsimű büntetőtelepre szállították, majd onnan tavaly a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetbe helyezték át. 

Alekszej Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb alakja volt. A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Országos korrupcióellenes tüntetéseket kezdeményezett, több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték. A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbált Vlagyimir Putyin kihívójaként fellépni, ám a Központi Választási Bizottság – függőben lévő büntetéseire hivatkozva – elutasította jelöltként való bejegyzését.

Nyitókép: HANDOUT / INSTAGRAM ACCOUNT @NAVALNY / AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makutsi
2024. február 17. 17:33
Érdekes módon Gonzalo Lira amerikai újságíró esetéről, aki ukrán börtönben halt meg, miután azért ítélték el, amit az ukrán háborúról írt, kevesebbet hallottunk.
Lajoss
2024. február 17. 15:11
Gávárít Mászkvá…by mandiner.ru
lajajakab11
2024. február 17. 07:55
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek válaszoljanak!!
Theorba
2024. február 16. 22:24
Felháborító!!! Ahelyett, hogy rendesen kiesett volna a kilencedikről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!