Donald Trump kijelentette: ha újra megválasztják elnöknek, „az USA történetének legnagyobb belföldi deportálási műveletét” indítja el

2024. február 11. 15:24

„Az első naptól kezdve véget vetek a Biden-kormány minden nyitott határpolitikájának” – fogalmazott a volt elnök.

2024. február 11. 15:24

Donald Trump volt amerikai elnök üdvözölte, hogy a szenátus elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, egyúttal kijelentette: ha megválasztják elnöknek,

már hivatali idejének első napjától kezdve masszív „deportálási műveletet” fog végrehajtani.

A dél-karolinai Conwayben helyi idő szerint szombaton tartott gyűlésen Trump úgy fogalmazott: „Ne felejtsük el, hogy ezen a héten egy nagy győzelmet is arattunk, amelyet minden konzervatívnak ünnepelnie kell.

Lezúztuk annak a csaló Joe Bidennek a katasztrofális nyitott határok tervét”.

A korábbi elnök – aki első győztes kampánya során azzal növelte népszerűségét, hogy megígérte, falat épít az Egyesült Államok és Mexikó közé – beszédében leszögezte: a migránsok kitoloncolása lesz az egyik prioritása. „Az első naptól kezdve véget vetek a Biden-kormány minden nyitott határpolitikájának, és

az USA történetének legnagyobb belföldi deportálási műveletét indítjuk el. Nincs más választásunk”

– fogalmazott.

A kongresszusban megrekedt megállapodás a bevándorlási reform mellett egy Ukrajnának és Izraelnek szánt további segélycsomagot is tartalmazott.

A gyűlésen Trump felidézett egy, a NATO vezetőivel korábban, amerikai elnökként tartott találkozót. Ezen egy nagy ország vezetője, akit nem nevezett meg, a NATO tervezett védelmi kiadásainak nem teljesítésére utalva azt kérdezte tőle: „Nos, uram, ha nem fizetünk, és Oroszország megtámad minket – megvéd minket?”.

Trump elmondta, hogy a kérdésre azt válaszolta: „Nem fizetnek? Elmulasztották kötelességüket? Erre az említett vezető azt felelte, mondjuk, hogy ez megtörtént, mire Trump közölte vele: Nem, nem fogom megvédeni magukat. Fizetniük kell”.

A Fehér Ház szombaton visszautasította a volt elnök megjegyzéseit, amelyek szerint nem védi meg a NATO-szövetségeseket egy esetleges orosz támadástól.

Andrew Bates szóvivő, akit Trump kijelentéséről kérdeztek, azt mondta: „Gyilkos rezsimek inváziójának bátorítása legközelebbi szövetségeseink ellen megdöbbentő és zavarba ejtő - és veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonságot, a globális stabilitást és az amerikai gazdaságot”.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: JULIA NIKHINSON / AFP

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aknaib
2024. február 11. 17:19
Jól beszél elnök úr.
2024. február 11. 16:54 Szerkesztve
Remèljük ez nem fog megtörténni pepis pojáca.
Namond
2024. február 11. 16:47
Forza Trump!
akkor ki
2024. február 11. 16:03
A baloldal vérszemet kapott! Nem tud leállni, sőt, tovább uszít és tüntetéseket szervez. Azt követeli, hogy Orbán is mondjon le. Magyarok! Miért hagyjuk, hogy egy hiba miatt, az országunk elvesszen?! Miért hagyjuk azoknak, akik nem hibát, hanem bűnt bűnre követett el és még csak elnézést sem kért!? Egy házaspárt kell kiiktatni a politikából! Egy házaspár, akik elrákosítják a magyar társadalmat a hatalomért, a pénzért! Mikor megyünk tüntetni Novák Katalin és Varga Judit mellett, Orbán Kormánya érdekében????!!!! Mikor? Meddig tűrjük, hogy árulók packázzanak velünk?! Gyerünk és adjunk üzenetet a baloldalnak, hogy a Kormány mellett állunk!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!