Szerencsésebb európai fővárosokban – melyeknek nem kellett az elmúlt hetet keserédes méltósággal végződő közéleti dágványban tölteniük – most egyetlen dologtól zengenek utcák és főterek: hogy Donald Trump maradt az a Donald Trump, akinek 2015-ben megismertük, és ma sem gondol mást a NATO-ról, mint első elnöksége alatt. Jelesül azt, hogy ez egy szerződés szervezete, melynek szabályai vannak, elvárt tagdíja van; s aki ezt nem fizeti meg, hiába is ácsingózik védelemre. Miután Joe Bidenről lassan barátai és támogatói számára is világossá válik, hogy mamu a hamu,
komolyan foglalkoztatni kezdte az európai közvéleményt is, hogy a jelenlegi amerikai elnököt, akit (nem feltétlenül mindannyiunk örömére) még nagyon érdekel Európa, hamarosan legyőzhetik.
Mégpedig nem is akárki, hanem maga a híres gonosz narancsember, egy fószer, akinek a szívéhez köztudottan nem régi idők hidegháborús pátosza, hanem a pontos elszámolás a kulcs.
NATO-ügyben is kéri a jussát, nem véletlenül: harmincegyen alkotjuk a NATO nagy közösségét, és ebből a 2023-as, Európa számára kiemelten veszélyes háborús évben tizenegyünknek sikerült legalább a GDP 2 százalékának erejéig komolyan venni a saját védelmünket. Toronymagasan vezeti a GDP-arányos védelmi költések versenyét Lengyelország, utána következik az Egyesült Államok, Görögország, a három balti állam, Finnország, Magyarország (egy jó, szaftos oroszpártizást, valaki?), Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság.
Aztán jön a nagy csend. A szankciókkal hadonászó európai erény hazái, Luxemburg, Belgium és Spanyolország Európát GDP-jük 0,72, 1,13, illetve 1,26 százalékának mértékében látták veszélyben.