Lesz itt amerikai védőernyő, csak be kellene tartani a NATO szerződésben rögzített alapértékeit…
Szerencsésebb európai fővárosokban – melyeknek nem kellett az elmúlt hetet keserédes méltósággal végződő közéleti dágványban tölteniük – most egyetlen dologtól zengenek utcák és főterek: hogy Donald Trump maradt az a Donald Trump, akinek 2015-ben megismertük, és ma sem gondol mást a NATO-ról, mint első elnöksége alatt. Jelesül azt, hogy ez egy szerződés szervezete, melynek szabályai vannak, elvárt tagdíja van; s aki ezt nem fizeti meg, hiába is ácsingózik védelemre. Miután Joe Bidenről lassan barátai és támogatói számára is világossá válik, hogy mamu a hamu,
komolyan foglalkoztatni kezdte az európai közvéleményt is, hogy a jelenlegi amerikai elnököt, akit (nem feltétlenül mindannyiunk örömére) még nagyon érdekel Európa, hamarosan legyőzhetik.
Mégpedig nem is akárki, hanem maga a híres gonosz narancsember, egy fószer, akinek a szívéhez köztudottan nem régi idők hidegháborús pátosza, hanem a pontos elszámolás a kulcs.
NATO-ügyben is kéri a jussát, nem véletlenül: harmincegyen alkotjuk a NATO nagy közösségét, és ebből a 2023-as, Európa számára kiemelten veszélyes háborús évben tizenegyünknek sikerült legalább a GDP 2 százalékának erejéig komolyan venni a saját védelmünket. Toronymagasan vezeti a GDP-arányos védelmi költések versenyét Lengyelország, utána következik az Egyesült Államok, Görögország, a három balti állam, Finnország, Magyarország (egy jó, szaftos oroszpártizást, valaki?), Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság.
Aztán jön a nagy csend. A szankciókkal hadonászó európai erény hazái, Luxemburg, Belgium és Spanyolország Európát GDP-jük 0,72, 1,13, illetve 1,26 százalékának mértékében látták veszélyben.
(Nem mellesleg utóbbi kettő büszkélkedhetett 2023-ban Európa legdinamikusabban növekvő orosz LNG-importjával is.) Messze a limit alatt kullog Mag-Európa három további nagyhatalma, Németország, Franciaország és Olaszország is.
Azt talán mindenki érzi, hogy ez így nem mehet tovább, és ezt kár a narancsemberre fogni. Élősködünk az Egyesült Államokon – vagyis élősködnek mások tőlünk nyugatra, Közép-Európa megtanulta a leckét –, s ennek a szuverenitásunk, az önálló döntésre való képességünk látja kárát. Hogy békeidőben évtizedek óta hajtogatott, unalmas tengerentúli nyafogásnak láttuk ezt, az érthetőbb, mint hogy a szövetség kétharmada a második háborús évben is annak látja. És igazából nem is értem, mi a gond.
Hisz csak utolérte Nyugat-Európát a sokszor megénekelt jogállamiság, vagyis annak angol eredetije: a rule of law, a joguralom.
A szerződésbe iktatott szó becsülete.
„Nem. Nem védenélek meg. Sőt, bátorítanám [az oroszokat] arra, hogy tegyenek veled, amit csak akarnak. Fizetned kell!” – ezekkel a szavakkal indította meg az amerikai republikánus elnökjelölt most szombaton a jogállamisági eljárást Nyugat-Európával szemben. És azok, személyesen ugyanazok, akik Magyarország és Brüsszel ezer politikai intrikával és nyomásgyakorlással átszőtt vitáit szemrebbenés nélkül elintézik annyival, hogy a „jogállamiság védelmében visszatartott pénzek” felszabadításához elég lenne egyszerűen csak betartani a szabályokat, most nem győzik dobálni a sarat a NATO-s rule of law aranyhajú védelmezőjére. Lesz itt amerika védőernyő, csak be kellene tartani a NATO szerződésben rögzített alapértékeit. Köztük azt, hogy ingyen nincsen biztonság. A GDP két százalékáért cserébe van.
És mennek itt körbe-körbe a széles merítésű fejtegetések arról, hogy Trump alatt az Egyesült Államok megbízhatatlan partner volna, hogy rá hagyatkozni rizikós, hogy a kölcsönös védelmi klauzula kétségbe vonása gyengítené a szövetséget. Micsoda szöveg azoktól, akik NATO-ügyben épp maguk voltak szerződésszegők, megbízhatatlanok… Fizetni kell, és mindjárt nincs több rizikó.
Donald Trump nem olyan, mint ők; egy darab jól átlátható szupermérföldkő van, nem mozgó célpontok tucatjai.
Van szerződés, be kell tartani. Azt, nem többet, nem mást. Ez különböztet meg egy jogállamot, jogállamok közösségét az összekacsintásalapú rendszerektől. Miközben a demokráciát és Európa biztonságát féltik Donald Trumptól, vegyük csendben észre: az igazi nyugati értékek egyikéért, a jogbiztonságért történetesen épp ő állt és áll ki igazán.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna
Az orvoselvándorlás, a szakemberhiány Nyugat-Európában sem ismeretlen probléma, sőt – ez derült ki Merkely Béla lapunknak adott interjújából. A tapasztalatokra ráerősítenek az OECD számai is. Úgy tűnik, az egész kontinens küzd a jelenséggel. A kisebb országokban a megoldás kulcsa a jól működő orvosképzés és a pályakezdők itthon tartása lehet.
Orbán Viktor a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium Sikeres magyar elnökség 2024 – Esély az Európai Uniónak című budapesti konferenciáján január 20-án.
A távozó amerikai nagykövet hivatali ideje alatt rég nem látott mélypontra jutottak az amerikai–magyar kapcsolatok; Pressman elsősorban azzal volt elfoglalva, hogyan támadja a magyar kormányt.
A woke-liberalizmust Washingtonban és Brüsszelben egyaránt le kell győzni.
Harcias beszédekkel és rendeletek tucatjaival kezdte meg elnökségét a Fehér Házba visszatérő elnök.
A 21 esztendős úszó olimpiai és világbajnoki címét Az Év Sportolója címmel koronázta meg. A Mandinernek többek között sikerei hátteréről, az amerikai szemléletről, valamint ez évi terveiről beszélt.
Elképzelhetetlen, hogy ne nyerjük meg az Erasmus-pert – mondja Merkely Béla. Egészségügyi válsághelyzet van-e Magyarországon? Milyen hatásai vannak a hálapénzreformnak? Sikerült-e a bérrendezéssel megállítani az orvoselvándorlást? Interjú a Semmelweis Egyetem rektorával.
Az orvoselvándorlás, a szakemberhiány Nyugat-Európában sem ismeretlen probléma, sőt – ez derült ki Merkely Béla lapunknak adott interjújából. A tapasztalatokra ráerősítenek az OECD számai is. Úgy tűnik, az egész kontinens küzd a jelenséggel. A kisebb országokban a megoldás kulcsa a jól működő orvosképzés és a pályakezdők itthon tartása lehet.
