Ajjaj, Donald Trump jogállamisági eljárást indított Európa ellen!

Szerencsésebb európai fővárosokban – melyeknek nem kellett az elmúlt hetet keserédes méltósággal végződő közéleti dágványban tölteniük – most egyetlen dologtól zengenek utcák és főterek: hogy Donald Trump maradt az a Donald Trump, akinek 2015-ben megismertük, és ma sem gondol mást a NATO-ról, mint első elnöksége alatt. Jelesül azt, hogy ez egy szerződés szervezete, melynek szabályai vannak, elvárt tagdíja van; s aki ezt nem fizeti meg, hiába is ácsingózik védelemre. Miután Joe Bidenről lassan barátai és támogatói számára is világossá válik, hogy mamu a hamu,

Mégpedig nem is akárki, hanem maga a híres gonosz narancsember, egy fószer, akinek a szívéhez köztudottan nem régi idők hidegháborús pátosza, hanem a pontos elszámolás a kulcs.

NATO-ügyben is kéri a jussát, nem véletlenül: harmincegyen alkotjuk a NATO nagy közösségét, és ebből a 2023-as, Európa számára kiemelten veszélyes háborús évben tizenegyünknek sikerült legalább a GDP 2 százalékának erejéig komolyan venni a saját védelmünket. Toronymagasan vezeti a GDP-arányos védelmi költések versenyét Lengyelország, utána következik az Egyesült Államok, Görögország, a három balti állam, Finnország, Magyarország (egy jó, szaftos oroszpártizást, valaki?), Románia, Szlovákia és az Egyesült Királyság.

(Nem mellesleg utóbbi kettő büszkélkedhetett 2023-ban Európa legdinamikusabban növekvő orosz LNG-importjával is.) Messze a limit alatt kullog Mag-Európa három további nagyhatalma, Németország, Franciaország és Olaszország is.

Azt talán mindenki érzi, hogy ez így nem mehet tovább, és ezt kár a narancsemberre fogni. Élősködünk az Egyesült Államokon – vagyis élősködnek mások tőlünk nyugatra, Közép-Európa megtanulta a leckét –, s ennek a szuverenitásunk, az önálló döntésre való képességünk látja kárát. Hogy békeidőben évtizedek óta hajtogatott, unalmas tengerentúli nyafogásnak láttuk ezt, az érthetőbb, mint hogy a szövetség kétharmada a második háborús évben is annak látja. És igazából nem is értem, mi a gond.

A szerződésbe iktatott szó becsülete.

„Nem. Nem védenélek meg. Sőt, bátorítanám [az oroszokat] arra, hogy tegyenek veled, amit csak akarnak. Fizetned kell!” – ezekkel a szavakkal indította meg az amerikai republikánus elnökjelölt most szombaton a jogállamisági eljárást Nyugat-Európával szemben. És azok, személyesen ugyanazok, akik Magyarország és Brüsszel ezer politikai intrikával és nyomásgyakorlással átszőtt vitáit szemrebbenés nélkül elintézik annyival, hogy a „jogállamiság védelmében visszatartott pénzek” felszabadításához elég lenne egyszerűen csak betartani a szabályokat, most nem győzik dobálni a sarat a NATO-s rule of law aranyhajú védelmezőjére. Lesz itt amerika védőernyő, csak be kellene tartani a NATO szerződésben rögzített alapértékeit. Köztük azt, hogy ingyen nincsen biztonság. A GDP két százalékáért cserébe van.

És mennek itt körbe-körbe a széles merítésű fejtegetések arról, hogy Trump alatt az Egyesült Államok megbízhatatlan partner volna, hogy rá hagyatkozni rizikós, hogy a kölcsönös védelmi klauzula kétségbe vonása gyengítené a szövetséget. Micsoda szöveg azoktól, akik NATO-ügyben épp maguk voltak szerződésszegők, megbízhatatlanok… Fizetni kell, és mindjárt nincs több rizikó.

Van szerződés, be kell tartani. Azt, nem többet, nem mást. Ez különböztet meg egy jogállamot, jogállamok közösségét az összekacsintásalapú rendszerektől. Miközben a demokráciát és Európa biztonságát féltik Donald Trumptól, vegyük csendben észre: az igazi nyugati értékek egyikéért, a jogbiztonságért történetesen épp ő állt és áll ki igazán.

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna