A legrosszabbra is felkészülnek a szomszédunkban: bármikor bevezethetik a sorkatonai szolgálatot

2024. február 12. 11:01

A horvát honvédelmi miniszter konkrét tervvel is előállt.

2024. február 12. 11:01

Ivan Anusic horvát honvédelmi miniszter kijelentette, terveik között szerepel a sorkatonai szolgálat bevezetése. Rögtön hozzátette, egyelőre nem tudja, hogy mikortól és mennyi időre vezetnék be a kötelező katonai szolgálatot Horvátországban.

„Hamarosan három javaslatot teszünk, vagyis három forgatókönyvet vázolunk fel a kötelező katonai szolgálat időtartamára vonatkozóan. Ezt követően megküldöm a miniszterelnöknek és az elnöknek véleményezésre, majd egyeztetni fogok a miniszterelnökkel a további lépésekről, főként arról, hogy hogyan, milyen módon, illetve mikortól lépne érvénybe a sorkatonai szolgálat” – idézte Anusic szavait az Index.hr.

Kiderült azonban, hogy 2024-ben még biztos nem vezetik be a rendszert.

„Minden fiatal férfi hadköteles lesz, és szolgálat közben tanulják majd meg a katonai ismereteket. Szerintem három hónap elég az alapvető ismeretek elsajátításához. Azt azonban, hogy a fegyveres erők hogyan és milyen módon fogják tudni bemutatni a modellt, nem tudom megmondani”

–  mondta a horvát honvédelmi miniszter.

Közölte, hogy természetesen a nők is jelentkezhetnek majd szolgálatra, de nekik ez nem lesz kötelező.

A Mandiner szerdán beszámolt arról, hogy minden egyes 18 és 27 év közötti, lett férfi állampolgárnak egy év szolgálati időt kell teljesítenie, beleértve a külföldön élőket is – ezt Krisjanis Karins külügyminiszter nyilatkozta a lapnak, vagyis

a NATO-tag Lettország újra bevezette a hadkötelezettséget.

***

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: SAMIR YORDAMOVIC / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Kapcsolódó cikkek

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-41
2024. február 17. 06:44
🍓 ️ F­­o­­­r­­r­ó­ l­á­n­­yok sz­­ex­­­et ak­­­ar­­n­­ak, ba­­sz­­­d m­­­eg ők­et itt 👉 𝗪­­𝗪­𝗪­­­.­­­𝗖­­­𝗨­𝗠𝟰­­­.­­­𝗙­­𝗨­𝗡
survivor
2024. február 12. 15:35
vizesnyolcas Minimum városi harcra.
survivor
2024. február 12. 15:34
Ubulka Na ja. Csakhogy a szétbaszás után NEM építettek újjá semmit. 3-5000 fő bevethető állománya maradt a Honvédségnek. Leszerelték azt az eszközparkot, aminek kicsit turbózott verziói harcoltak Ukiban. Mindkét oldalon Az alapkiképzés megszüntetésével (3-6 hónap) generációnyi fiatal nem is fogott a kezébe egy AK-t se. Egyetemen a honvédelmi képzés: 10 lövés leadása 50m-ről ,0,22 LR-el Ez a 70-es évek végén volt. Ha véletlenül a vesztes ukik úgy gondolnák, hogy egy kis sikerélményt akarnak szerezni-1 generáció kiesett a tartalékosok közül.... Nincs tüzérségünk, közel nulla a légierőnk, és nincs KATONÁNK elég. Egy 10 M ország röhögve fenntarthatNA egy 100 E-s hadsereget.
Zolotarjov
2024. február 12. 13:29
A lipcsit mindig csak a saját országában bevezetett sorkatonaság idegesíti..Máshol legyen csak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik