Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Az amerikaiak megölték egy Iránhoz köthető milícia parancsnokát.
Az amerikai légicsapás Bagdadban egy szélesebb háborút vetít előre – írta meg a Washington Post, ugyanis csütörtökön az amerikaiak egy légicsapás során megölték egy Iránhoz kötődő milícia parancsnokát. A Harakat Hezbollah al-Nudzsaba milícia, amely több támadást is végrehajtott amerikai erők ellen, közleményben közölte, hogy a bagdadi régió műveleti parancsnokhelyettese, Mushtaq Jawad Al-Saidi, más néven Abu Taqwa meghalt a logisztikai támogató központra mért csapásban.
„Ez annak a jele, hogy a béke nem tartós” – jegyezte meg egy helyi lakos, aki néhány tömbre lakott a csapástól. „Szíriában kezdődött, aztán Libanonban, majd Iránban, és most itt. Belerángatnak minket ebbe, és nincs beleszólásunk”.
Bár az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban többször is célba vett milíciákhoz kötődő helyszíneket Irakban és Szíriában, az iraki főváros ilyen központi helyén végrehajtott amerikai művelet rendkívül ritka.
A Harakat Hezbollah al-Nudzsaba csoport az iraki hadsereg parancsnoksága alá tartozik,
amely gyorsan és dühösen reagált a csapásra, mondván, hogy az aláássa a Bagdad és Washington közötti megállapodásokat.
Az amerikai védelmi minisztérium közleményében a csapást „szükségesnek és arányosnak” minősítette, mondván, hogy a megölt parancsnok
„aktívan részt vett az amerikai személyzet elleni támadások tervezésében és végrehajtásában”.
Az országban mintegy 2500 amerikai katona állomásozik, állítólag azért, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam terrorhálózat újbóli megerősödését. További 900-an több szíriai előőrsön vannak szétszórva.
Bidenék pedig azt állítják, hogy azon vannak, hogy korlátozzák Izrael gázai „hadjáratának” regionális következményeit.
Ugyanakkor az, hogy Washington támogatja Izrael intézkedéseit, miközben a palesztin civil áldozatok száma növekszik, újabb ösztönzést adott az iraki és szíriai helyi milíciacsoportoknak arra, hogy megpróbálják kiszorítani az Egyesült Államok vezette koalíciós csapatokat – írta a Washington Post. Az amerikai tisztviselők október 17. óta legalább 115 támadást jegyeztek fel az amerikai erők ellen, amelyek többségét kamikaze támadó drónokkal vagy rakétákkal hajtották végre.
Nyitókép: AHMAD AL-RUBAYE / AFP