Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Rishi Sunak kormányfő mindössze 29 választókerületben népszerűbb, mint a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje.

A kormányzó brit Konzervatív Párt tagságán belül is rekordra emelkedett azoknak az aránya, akik a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt győzelmét valószínűsítik az idén esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokon. A ConservativeHome online politikai fórum 731 párttag részvételével elvégzett, vasárnap ismertetett idei első reprezentatív vizsgálata szerint a tagság 63,47 százaléka tartja a következő választások legvalószínűbb kimenetelének azt, hogy a Munkáspárt többséget szerez a londoni alsóházban.
Munkáspárti vezetésű koalíciós kormány megalakulását 10,53 százalék tartotta elképzelhetőnek,
12,31 százalék kisebbségi Labour-kormányra számít. A válaszadók alig 6,84 százaléka bízik abban, hogy a választások után is a Konzervatív Párt frakciója lesz többségben, és mindössze 2,46 százalék valószínűsíti, hogy a 2010 óta kormányzó konzervatívok vezetésével koalíciós kormány alakulhat jövőre. Kisebbségi konzervatív kormány megalakulását a felmérés résztvevőinek 4,38 százaléka tartja lehetségesnek.

A ConservativeHome hangsúlyozta: mindez azt jelenti, hogy a Konzervatív Párt tagságán belül is 86 százalék azoknak az aránya, akik többségi, kisebbségi vagy koalíciós Labour-kormány megalakulását, vagyis a konzervatív kormány vereségét valószínűsítik az idei parlamenti választáson.
A Konzervatív Párt és Rishi Sunak miniszterelnök támogatottsága az országos választói felmérések szerint is messze elmarad a legnagyobb ellenzéki erőétől.
A Focaldata közvélemény-kutató 10 006 választó bevonásával elvégzett legutóbbi vizsgálata kimutatta, hogy a 632 nagy-britanniai választókörzet közül 390-ben többségben vannak azok, akik szerint a Munkáspárt vezetője, Sir Keir Starmer lenne a legalkalmasabb jelölt a miniszterelnöki tisztségre. Rishi Sunak kormányfő mindössze 29 választókerületben népszerűbb, mint a Labour vezetője és miniszterelnök-jelöltje. Az Ipsos közvélemény-kutató cég legfrissebb vizsgálata szerint a Munkáspárt a szavazatok 41 százalékát szerezné meg,
a Konzervatív Párt 24 százalékot kapna, ha most tartanák a parlamenti választásokat.
Az Electoral Calculus nevű online választási előrejelző platform számításai szerint ha a választásokon a jelenlegi felmérések által jelzett szavazatarányok érvényesülnek, a Labour a 650 fős alsóházban a mostani 198 fős pártcsoport helyett 415 tagú frakciót alakíthatna, a konzervatív képviselők száma a jelenlegi 350-ről 151-re apadna. A Munkáspárt ezzel megközelítené azt a rekordarányú győzelmet, amelyet 1997-ben aratott Tony Blair vezetésével. A Labour abban az évben 418 mandátumot szerzett.
(MTI)
Nyitókép: Rishi Sunak, Fotó: Pavel Golovkin