Óriási veszteséget szenvedett hétfőn az izraeli hadsereg: azonnal reagált Netanjahu
„Hőseink nevében és az életünkért nem fogjuk abbahagyni a harcot az abszolút győzelemig” – mondta az izraeli miniszterelnök.
A hírügynökség szerint ha ez megvalósul, akkor újabb fogolycserére is sor kerülhet.
A Reuters szerdán arról írt, hogy újra tárgyal a tűzszünetről Izrael és a Hamász. Mint írják, újra katari, egyiptomi és amerikai közvetítők útján tárgyalnak a felek a tűzszünetről, ami most akár egy hónapig is tarthat.
A hírügynökség egyelőre annyit tudott meg, hogy mindkét fél beleegyezne a fegyvernyugvásba, és
közben újabb fogolycserére is sor kerülhetne, azonban a részletek még nincsenek tisztázva.
A Mandiner kedden arról számolt be, hogy jelentős veszteséget szenvedett az izraeli hadsereg. Hétfőn 24 katona vesztette életét a Gázai övezet déli és középső részén dúló harcokban, ahol Izrael támadást indított az övezetet irányítása alatt tartó Hamász iszlamista terrorszervezet megmaradt erői ellen, és megpróbálta megtisztítani a határközeli területeket.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök viszont kedden kijelentette, hogy az „abszolút győzelemig” nem ér véget a háború a Gázai övezetben.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Hőseink nevében és az életünkért nem fogjuk abbahagyni a harcot az abszolút győzelemig” – mondta az izraeli miniszterelnök.
Nyitókép: AHMAD GHARABLI / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.