„Reagálnunk kell” – ez volt Joe Biden amerikai elnök első reakciója a történtekre. Az Egyesült Államok vezetője Dél-Karolinában tartózkodott vasárnap, ahol arról beszélt: a támadás elkövetőit felelősségre kell vonni, és ugyan a vizsgálat még tart,
„de tudjuk, hogy Szíriában és Irakban tevékenykedő, Irán által támogatott radikális fegyveres csoportok” követték el a dróntámadást
– fogalmazott Biden.
Irán viszont első megszólalásában azt közölte: „megalapozatlanok” az iráni érintettségről szóló közlések. Nasser Kanaani iráni külügyi szóvivő azt mondta, hogy a „regionális ellenálló csoportok” nem kapnak parancsokat Irántól, és „úgy véljük, a régiónak nincs szüksége még több feszültségre vagy egy új háborúra”.
Egy ilyen fegyveres csoport, az Iraki Iszlám Ellenállás nevű ernyőszervezet már vasárnap, az amerikai bejelentéseket megelőzően azt közölte, hogy támadások sorát hajtotta végre Jordánia és Szíria határán, beleértve az Al-Rukban tábort is, ami az amerikai Tower 22 mellett helyezkedik el.