Rendkívüli!

Robbantás történt egy moszkvai sugárúton, többen meghaltak

Így kapcsolódik a Soros-hálózathoz a lengyel köztévé új vezetése

2024. január 08. 09:11

Tomasz Sygut, a köztévé igazgatótanácsi elnöke és régi társa, Marek Czyz karrierje több ponton kapcsolódik Soros világához.

2024. január 08. 09:11
null

Az új, Donald Tusk vezette lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál.

Mint a Magyar Nemzet írja: 1978-as születésű médiamunkásnak 2002 júliusa és 2006 áprilisa között számos cikke jelent meg a Przeglad néven futó baloldali hetilap hasábjain, mely lap tulajdonosa a Fundacja Oratio Recta kiadó. Az alapítvány elnöke egyben a Przeglad főszerkesztője is, Jerzy Domanski. Domanski a 80-as években a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának sajtóosztályát vezette, tehát egy kommunista állampárti propagandista volt. 

Sygut később a Super Express néven ismert országos bulvárnapilapnál is dolgozott, melynek a ZPR Médiacsoport a tulajdonosa. A ZPR-nek van közös projektje a Soros György által 2019-ben megvásárolt Eurozet-csoporttal.

Sygut 2011 februárjától 2015 végéig a lengyel köztévénél tevékenykedett, ez idő alatt volt a TVP Polonia programtitkára, majd 2013-ban a TVP Info igazgatóhelyettese lett. 2015 augusztusában a lengyel Televíziós Hírügynökség (TAI) igazgatójává nevezték ki. Több más vezetővel, igazgatóval együtt 2016. január elsejével távozott a TVP-től, nem sokkal a konzervatív jobboldal választási győzelmét követően, méghozzá egy látványos és összehangolt felmondási akcióval.

Sygut a köztévétől való távozását követően korábban több mint két évig főszerkesztője volt a szintén a ZPR Médiacsoporthoz tartozó Nowa TV-nek, amely 2016 őszétől kezdett műsorokat sugározni. Sygut ekkoriban a 24 óra című híradó felelős szerkesztője is volt. 2018 végén aztán a 24 óra szinte teljes csapata távozott a Nowa TV csatornától, de a felelős szerkesztő természetesen puha talajon landolt.

2019-től Sygut a varsói és az agglomerációs buszjáratokat üzemeltető közlekedési vállalatnál dolgozott, melynek tulajdonosa a Rafał Trzaskowski által irányított varsói önkormányzat. A balliberális Trzaskowski régi Soros-szövetséges, többek között az OSF által pénzelt New Pact of Europe projekten, az ECFR nevű szervezeten és a Báthory Intézeten keresztül. Mindemellett Soros embere segítette a balliberális, Tusk-párti Trzaskowski kampányát a 2018-as helyhatósági választásokon is.

Ilyen előzményeket követően érkezett vissza Sygut a köztévébe 2023 végén. Érdemes megjegyezni, hogy a kinevezésével szinte egy időben jelentették be azt is, hogy az a Marek Czyz is visszatér a TVP képernyőjére, akinek karrierje több helyen is összefonódik Sygut életútjával. Hozzá hasonlóan ugyanis szintén 2011-től 2016-ig dolgozott a lengyel köztévénél, majd 2016 és 2018 között is együtt voltak Nowa TV alkalmazásában. Éppen Czyz volt annak a 24 óra című hírműsornak a vezetője, amelynek a felelős szerkesztője Sygut volt. A Nowa TV teljes szerkesztőségének felmondása után átmenetileg különváltak útjaik. Czyz aztán nemrég végül a Soros György által évekkel korábban megvásárolt Radio Zet hírigazgatói posztját hagyta ott Sygut felkérésére azért, hogy újra csatlakozhasson a köztévéhez. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Alex Soros Facebook-oldala

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2024. január 08. 16:36
Ezt a vén szemetet és klánt meg kell szüntetni!
hunok99
2024. január 08. 14:05
A kepen ket rakas urulek lathato.....nelkuluk a vilag biztosjob hely lenne.......remeljuk az ifjabb szartarltaly messze nem eri meg a ven kocsog korat!
zatoicsi
2024. január 08. 12:02
Baljóska féléknek szóljon már valaki, hogy az nem szembenállás meg lázadás, hogy a nemzetközi kurvaerős, a világot uralma alá hajtó, 500ezer iraki gyereket lebombázó liberálbolsevik rendőrállam és csatolt részeinek a valagából kiabálok pénzért.
pipa89
2024. január 08. 10:01
II. baljoska61 -nek Hiába ajvékolsz, szarcsimbók, a Napot el nem rejtheted.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!