Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nyolcszáz ukrán áldozatról és rengeteg megsemmisült fegyverről szólnak a jelentések.

Tizenöt ukrán harckocsit semmisített meg az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg, köztük kilencet a Donyeck körzetében vívott harcokban – közölte vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint az orosz haderő három frontszakaszon nyolc rohamot vert vissza,
az ukrán fél vesztesége az érintkezési vonal mentén nyolcszáz katona volt,
akik közül a legtöbben, több mint háromszázan Donyeck körzetében estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok között és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett harcirepülő-lőszerraktárt Dnyipróban, egy másik hadianyagraktárt, egy Sztrela 10-es légvédelmi rakétarendszert, nyolc páncélozott harcjárművet, négy gyalogsági harcjárművet – köztük egy Bradleyt –, egy lengyel Krab, egy cseh Dana, egy szlovák Zuzana-2-es, egy brit AS-90-es és egy német Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget, hét amerikai M777-es és egy M119-es, valamint egy brit FH-70-es vontatott tarackot, továbbá 17 HIMARS- és Uragan-rakétát és 23 drónt. Az orosz statisztika szerint az ukrán hadsereg által

a háború eleje óta elveszített légvédelmi rakétarendszerek száma elérte a 450-et.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Kurszk megyei Tyotkinóban egy civil megsebesült.
(MTI)
Nyitókép: JIM WATSON / AFP