Három lépcső

2024. január 17. 08:53

Megmagyarázhatatlan rejtélynek kell történnie ahhoz, hogy ne Donald Trumpnak hívják majd a republikánus elnökjelöltet.

2024. január 17. 08:53
Trump Campaign Holds Caucus Night Watch Party

„Hogy Trump fölényesen hozta Iowát, voltaképpen természetes. Ha valamire fogadhattunk volna, ebben az ügyben bárki nagyobb összeget is kockáztathatott. S bár külpolitikai tárgyú vezércikkben nem szoktuk emelni a tétet, jósolni pedig pláne nem szabad, valamit mégis le kell szögeznünk. Éspedig azt, hogy ha a republikánus előválasztást nem Trump nyeri, akkor tényleg nem hihetünk senkinek és semminek. A helyzet ugyanis az, hogy Trump támogatottsága nem jelentősen, hanem nagyon-nagyon jelentősen előzi a vetélytársakét. Ron DeSantis, aki nem is olyan régen még valóságos kihívónak tűnt, az utóbbi időben visszaesett, és egyelőre nem látszik, miért és miben tudna mást kínálni, mint a volt elnök.

Trump másik kihívójáról, Nikki Haley-ről – a megfelelő tisztelettel szólva – csak azt mondhatjuk, az esélytelenek nyugalmával küzdhet tovább. Szóval, egy szó mint száz: valami nagy-nagy katasztrófának, megmagyarázhatatlan rejtélynek kell történnie ahhoz, hogy ne Donald Trumpnak hívják majd a republikánus elnökjelöltet.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban

Új szelek fújnak Brüsszelben: ilyen uniós csúcsot még sohasem láttak az EU-ban
Tovább a cikkhezchevron

Ez tehát az első lépcső, amelyre Trumpnak fel kell lépnie. Ha feltételezzük, hogy sikerrel teljesíti a kihívást, rögtön szembenézhet az ellene emelt vádakkal. Trump elé ugyanis – ne kerteljünk, aligha véletlenül – különféle jogi természetű akadályokat emeltek az elmúlt hetekben-hónapokban. Eljárások zajlanak, Colorado államban pél­dául kizárták az előválasztási indulásból, Trump most az Egyesült Államok legfelső bíróságának február 8-i döntésére vár. Bármi is lesz az ítélet, az előrejelzések azt jelzik, minél többet kekeckednek és jogászkodnak Trumppal láthatatlan ellenfelei, annál szilárdabb a támogatottsága. Jó kérdés, hogy az Egyesült Államok közélete eléri-e még azt a nívót, hogy a volt elnök egyáltalán pályázhasson a Fehér Házba – de ha nem, akkor határozottan úgy tűnik, amit amerikai demokráciáról hiszünk és gondolunk, sürgősen át kell értékelni magunkban.

Tételezzük fel azonban, hogy a jogi csűrcsavarokat feloldják, a republikánus jelölt Trump lesz. Hogy egészen pontosan kit kell kihívnia, egyelőre nem világos. Azok közé tartozom, akik Biden elnökről azt gondolom, már is szép teljesítmény tőle, hogy ne gratuláljon a színpadon olyanoknak, akik nincsenek is ott. Világos ezek után, hogy a hanyatló Brezsnyev imázsára felhúzni egy egész kampányt nem éppen észszerű. Vagyis könnyen meglehet, hogy a demokraták előrántanak valakit a kínálatból, aki különösen népszerű bizonyos választói célcsoportokban. Trump számára sorsdöntő kérdés, ki lesz az ellenfele, mert például Michelle Obamának teljesen más témákat kellene nekiszegeznie, mint a saját romjaiban heverő jelenlegi elnöknek. Ha pedig megvan a stratégia, a csata csak akkor kezdődik. A harmadik lépcsőfokon állva már minden apróságnak különös a jelentősége.

Mindkét jelöltnek értelmes gondolatokat, ígéreteket, érzéseket kell közvetítenie az amerikai gazdaságról, az egészségbiztosításról, az ország diplomáciájáról, a bevándorlásról és ezer más kérdésről. Ma úgy tetszik, a felmerülő ügyek többségében Trumpnak világos és érthető a mondanivalója. Azt tudjuk, hogy a pénze, kapcsolatrendszere, ideológiája készen áll, és habozás nélkül felhasznál mindent a végső cél érdekében. Hogy ez mire lehet elegendő, arra még korai a válasz. Mindenesetre sokan úgy látjuk, hogy Trumpnak minden előzetes várakozás ellenére remek esélyei vannak az újabb elnökségre, és aki lebecsüli, lefitymálja, talán elfelejtette, mi történt Hillary Clintonnal, aki már a győzelmi ünnepségét szervezte.”

Nyitókép: Al Drago/Bloomberg via Getty Images

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eljolesz
2024. január 17. 18:54
Jy=ly
Válasz erre
0
0
eljolesz
2024. január 17. 18:51
A megmagyarázhatatlan rejtéjyeknek az utóbbi időben szezonja van. Hogy lett elnök a Hugyos Józsi?
Válasz erre
1
0
pipa89
2024. január 17. 12:09
Valóban, legalább olyan megmagyarázhatatlan, mint JFK ügyében.
Válasz erre
1
0
powerage
2024. január 17. 10:48
A republikánus kemény mag mindent megtesz, hogy ne Trump legyen a jelölt, mert veszélyeztetné azt a hugymeleg állóvizet, amiben olyan kényelmesen ücsörögnek a demokratákkal. Ennek része az esélytelen jelöltek nyomatása - eddig sikertelenül. Ugyanígy nem tesznek semmit a bullshit perek ellen, amiket Trump ellen indítottak. Több, mint valószínű, hogy a választások tisztaságáért sem tesznek semmit, nem auditálják a szavazógépeket, nem lépnek fel a levélben szavazás ellen sem. Más kérdés, hogy Trump népszerűségi mutatói alapján nagyon nagyot kell csalni, hogy ne ő nyerjen. 110-130%-os részvételi arányra lesz szükség, szükség esetén még a kanadai halott szavazókat is be kell vonni.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!