Elszigeteltség miatt perli Norvégiát a 77 emberrel végző norvég ámokfutó

2024. január 08. 08:53

A neki fenntartott területhez tartozik egy edzőterem, egy konyha, egy tévészoba és egy fürdőszoba, de ő levelezni akar.

2024. január 08. 08:53

Anders Behring Breivik, a szélsőjobboldali fanatikus, aki 2011-ben Norvégiában 77 embert ölt meg egy robbantásos és lövöldözős ámokfutásban, hétfőn kérni fogja a bíróságtól, hogy vessen véget a börtönben való elszigeteltségének, mondván, hogy az sérti az emberi jogait – írta meg a Reuters. A 44 éves férfi azért is beperli az államot, hogy oldják fel a külvilággal folytatott levelezésének korlátozását.

Breivik nyolc embert ölt meg autóbombával Oslóban, majd 69 másik embert, többségükben tinédzsereket lőtt agyon egy munkáspárti ifjúsági táborban, Norvégia legsúlyosabb békebeli atrocitásában.

Breivik az Oslótól 70 km-re északnyugatra fekvő Ringerike szigorúan őrzött börtön egy részében tölti idejét. Ez a harmadik börtön, ahol fogva tartják. Az NTB hírügynökség múlt havi látogatásán készült képek tanúsága szerint 

a neki fenntartott területhez tartozik egy edzőterem, egy konyha, egy tévészoba és egy fürdőszoba. 

Háziállatként három papagájt tarthat, amelyek szabadon repülnek a területen.

A több mint egy évtizedes elszigeteltség „értelmes interakciók nélkül” pusztító hatással volt rá – írta Breivik ügyvédje az oslói kerületi bírósághoz benyújtott beadványában.

„Öngyilkos hajlamai vannak, a Prozac nevű depresszió elleni gyógyszertől függ, hogy átvészelje a börtönben töltött napokat” 

– tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

Tíz éve történt – az utøyai mészárlás tragédiájára emlékezünk

Most tíz éve egy rendőrruhába öltözött norvég férfi válogatás nélkül mészárolni kezdte kiskorú honfitársait egy szigeten: Anders Behring Breivik utøyai terrortámadása megrázta hazáját és a világot. Breivik ma kényelmes börtönbüntetését tölti, semmit nem bánt meg, a szemtanúk és az áldozatok hozzátartozói életre szóló traumákkal küzdenek.

Nyitókép: Ole Berg-Rusten / NTB / AFP

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2024. február 08. 19:05
Ha ennyire társra vágyik, épp a minap olvastam, hogy valamelyik börtönben sámlival verte agyon a cellatársát egyik rab, miért nem intéznek neki valamilyen hasonló pácienst. Meg is lehetne az indok, ki internetezzen a számítógépen, vagy ki melyik gépen gyúrjon. Esetleg elette előle a kajáját.
Akitlosz
2024. január 19. 23:12
A börtönnek nem az elszigetelés a célja és az értelme? A pékséget nem perli be, amiért kenyeret árul és nem lehet ott hangszórót kapni? Drakulának igaza volt. Egy karó és probléma megoldva. Olcsón, viszonylag gyorsan. S messze nem utolsósorban hatékonyan. Ez az egy Brevik kifosztja a norvég államot. 500 hajléktalanra sem költenek ennyit. S nemhogy a norvég állam nem tudja megnevelni ezt a Breiviket, hanem éppen fordítva. Breivik formálja a saját képére a norvég börtönrendszert. Csak azokat érdemes börtönben tartani, akiket a társadalom még - elvileg - visszavár. Ez a Breivik elvileg szabadulhat, de hacsak nem lesz halálos beteg, akkor sohasem fogják kiengedni. Senki sem merne ilyen döntést hozni és vállalni a felelősséget, ha Breivik újra gyilkolászna.
ProletarFC
2024. január 11. 07:57
MIa fenének szed prozacot? A zolotft és a prozac hasonló hatásmechanizmusú antidepresszánsok, mellékhatásaik között van a gyilkoló ámokfutás és az önveszélyesség is. A prozaccal kapsolatban pont amerikában gyanakodtak, hogy a megemelkedet fegyveres ámokfutások hátterében ez a gyógyszer állhat.
vérgőz
2024. január 08. 11:28
ez a csavo elo pelda a Fenyesseges Nyugat aberaltsagara...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!