Az erőszak ellen nincsen jog

2024. január 24. 22:18

Egy új rendelet értelmében nem létező iratokat kellene számonkérniük a román bíróságoknak. Veszélybe került az anyaországi pénzből is felújított, híres nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium is.

2024. január 24. 22:18
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Január 11. óta új román jogi lépés borzolja a kedélyeket: az eddig is nehézkesen haladó restitúciónak – vagyis a kommunizmus idején elkobzott magyar egyházi és magánvagyonok visszaszolgáltatásának – újabb gáncsot vetettek. Az úgynevezett jogegyesítési rendelkezést Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a kommunista lopás szentesítésének nevezte. 

A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék kötelező érvényű határozatának lényege, hogy az egyházaknak közvetlenül bizonyítaniuk kell – például alapító okirattal – olyan iskolaépületek, tanítólakások tulajdonjogát is, amelyekről amúgy kismillió forrás alátámasztja, hogy az egyházhoz tartoztak. Azonban sok ingatlant régen külön telekkönyveztek,  illetve számos intézményt jóval az alapító okiratok elterjedése előtt hoztak létre, így nincs mit bemutatni. Ám ez a román jogszolgáltatást nem érdekli.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!