Addig fokozzák, amíg lehet: atomhatalomnak rontott neki Irán – szakértő is beszélt a Mandinernek

Bár a tavaly október 7-i brutális izraeli Hamász-terrortámadás (illetve az izraeli ellenhajdárat) miatt irányult újra a figyelem a térségre, úgy tűnik, Irán és szövetségesei korábbi frontjain is kiéleződik a helyzet.

Miközben Izrael a nemzetközi közvélemény váltakozó megítélése mellett igyekszik pacifikálni a Hamász terrorszervezetet a Gázai övezetben, az elhúzódó konfliktus mellett fellángolt több, korábban viszonylagos takaréklángon égetett tűzfészek is. Méghozzá elsősorban a palesztin szervezetet is támogató, annak Izrael-ellenes céljaival teljesen azonosuló Irán és közvetett, úgymond proxy háborúi révén. Jelesül:

az Irán által támogatott libanoni Hezbollah rendszeresen harcol a határon az izraeli erőkkel,

a perzsa állam által támogatott csoportok Irakban és Szíriában is igyekeznek nyugati, elsősorban amerikai célpontokat támadni,

szintén Teherán hathatós – fegyveres vagy éppen pénzügyi – támogatása mellett a jemeni húszi lázadók rakétákkal és drónokkal támadnak kereskedelmi hajókat,

amire brit és amerikai válaszcsapások érkeznek Jemenbe,

Pakisztán visszavágott

Mindennek a tetejére jött most az egyébként december óta ismét kiújuló konfliktus Irán és Pakisztán között: mint arról a BBC hírt adott, egy egyébként decemberi iráni rakétatámadásra – amelyben gyerekek is meghaltak –

Pakisztán kőkeményen visszavágott, kilenc emberrel végezve, köztük – az iráni állami tévé szerint – nőkkel és gyerekekkel. Természetesen hivatalosan mindkét oldal csak „a szomszédos állam területén megbúvó terroristákat” támadja, a történtek mögött ennél jóval több áll. Például annak a lehetősége, ha Irán és körei, amelyek körös-körül konfliktusok sorait vívják éppen,

Mindennek a gyökere egyébként a két ország közötti mintegy 1000 kilométeres határszakasz, illetve a két állam között felosztott Szisztán-Beludzsisztán tartomány, amelyet mindkét fél gazdaságilag hanyagol – mondja lapunknak Csicsmann László Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Hozzáfűzi: a terület konfliktusos voltát az is mutatja, hogy 2022 szeptemberében kezdődött iráni tüntetéseknek két fontos eszkalációs területe volt, az egyik a kurd részek, a másik pedig éppen Beludzsisztán iráni része, ahol az iráni síita többséggel szemben szunniták is élnek.

Irán emellett régóta sérelmezi, hogy Pakisztán nem lép fel megfelelően a területén lévő, a perzsa államba beszivárgó és ott merényleteket végrehajtó szunnita iszlamistákkal, jelesül a Dzsais al-Adl dzsihadista szervezettel szemben – akik nem mellesleg 11 rendőr halálát okozó merényletet hajtottak végre december közepén Iránban. Ezért Teherán úgymond a saját kezébe veszi időnként az irányítást. Amit Pakisztán nehezményez, mint Csicsmann kifejti, éppen

az ellen is kimondottan tiltakozott Iszlámábád, amikor az Egyesült Államok hajtott végre különféle csapásokat a területükön. A BBC beszámolója szerint Pakisztán közölte is a mostani válaszcsapás után, hogy „teljes mértékben tiszteletben tartja Irán szuverenitását és területi integritását”, de amit most tettek, az „Pakisztán rendíthetetlen elszántságának kifejezése volt, hogy megvédje nemzetbiztonságát minden fenyegetéssel szemben”.

Az ellenségem barátja

A gond, hogy jelenleg mindkét ország súlyos belső problémákkal küzd, és az elmúlt két évben meg is romlott közöttük a viszony, és nem csak Belludzsisztánban, ahol hiába értek véget a tüntetések országszerte, még mindig izzik az ellenállás parazsa, és mint a szakértő fogalmaz, komoly uszítás folyik a rendszer ellen. Afganisztán kérdése egy másik, jóval mélyebb és régebbi konfliktusforrás, ugyanis Irán, ha nem is baráti, de valamilyen viszonyt ápol a mostani kabuli tálib kormányzattal – mutat rá Csicsmann.

Tálib vezetők sokáig Iránban tartózkodtak, és mindezt igen sérelmezi Pakisztán, amely Afganisztánra saját területe részeként tekint, és kimondottan zavarja, hogy a 2021-es tálib hatalomátvétellel elvesztette a kontrollt az afgán kormány fölött, nem pusztán nemzeti hiúságból, hanem mert

A kérdés persze az, meddig eszkalálódhat a jelenlegi iráni-pakisztáni konfliktus. „Pakisztánban választások lesznek február 8-án, jóllehet, nem demokratikus választások, hiszen a fegyveres erők diktálják a játékszabályokat”, minek következtében például a leváltott miniszterelnök, a messze legnépszerűbb Imrán Hán és pártja nem is indulhat lényegében a választáson, emellett most zajlik a papír nélküli afgán menekültek kitoloncolása is, a fókusz a tálib kormányon és nem Teheránon van – sorolja Csicsmann. Vagyis szerinte elvileg Iszlámábád nem érdekelt abban, hogy eszkalálja a konfliktust. Azonban az egymásra rakétával és drónokkal való csapásméréseknek az a kockázata is megvan, hogy katonai laktanyát vagy mecsetet találnak el az irániak Pakisztán területén, és súlyosbodik a konfliktus, főleg, ha választási téma is lesz belőle, ami mobilizálhatja az ellenzéki tömegeket az utcákon – érvel.

Iránnak se lenne, vagyis lett volna, ugyanakkor az elmúlt idők pakisztáni iszlamisták által végrehajtott merényletei kikezdték a sebezhetetlen imázsát, ezért lépnie kellett. Tény viszont, hogy ezzel Irán immár – ha Izraelt is ideszámítjuk a nemhivatalos arzenáljával – két atomhatalom közé szorult, erősíti meg Csicsmann. Hozzáteszi: „Teheránnak érdeke volt, hogy proxijaival nyomást gyakoroljon az Egyesült Államokra és Izraelre, ami elég sikeresen történt eddig, hiszen Irakban és Szíriában komoly támadások érik az amerikai érdekeltségeket, Szíriából repülnek a rakéták Izraelre, nem beszélve a húszikról.”

– például a húszi támadások mögött, noha fegyverrel igenis ellátja őket Teherán. Való igaz, hogy az iraki és szíriai fronton közvetlenebb az iráni Forradalmi Gárda kontrollja, de például a libanoni Hamász és a húszik inkább szövetségesek, akiket fegyverrel lát el Teherán, semmint alárendeltek. „Ideológiailag persze egy frontot alkotnak, az úgynevezett »ellenállás frontját« elsősorban Izraellel szemben, fegyvert, néha pénzt is kaphatnak, de Iránt egyrészt súlyos szankciók sújtják, egyszóval nincs pénze mindenkit támogatni, másrészt ezek – a Hamász vagy a húszik – egyben félállami struktúrák, beépültek a helyi politikai életbe akár pártokként, jóval függetlenebbek Teherántól – mutat rá a szakértő.

Vagyis, bár felületes szemlélők úgy vélik, Irán „nem bír magával”, könnyen lehet, hogy a húszik vagy a Hamász nem is fogadja el Teherán utasításait.

***

Címlapon: nukleáris robbanófejek célbajuttatására alkalmas rakéták a pakisztáni védelmi minisztérium kiállításán 2004-ben, Karacsiban. Forrás: AFP / Aamir QURESHI