Kormányon nem lehet sumákolni

Mi értelme van annak, ha egy megosztó kérdésben egy politikus azért nem beszél egyértelműen, mert az általa képviselt irányvonal miatt szavazókat veszítene?

Leszbosz szigete nem került képbe, pedig stílszerű lenne.
A görög kormány az ellenzék támogatásával legalizálja az azonos neműek házasságát – írta meg az Euronews.
A csavar a történetben az, hogy a Kyriakos Mitsotakis vezette jobbközép görög kormány szorgalmazta az egészet,
egészen pontosan azt, hogy a görög melegek házasodhassanak és örökbefogadhassanak, amely tervet csak a szélsőbalos ellenzék támogatásának köszönhetően tudott jóváhagyni a parlament, az ortodox egyház ellenkezése ellenére.
Stefanosz Kasselakisz, a radikális baloldali Sziriza pártot vezető, nyíltan meleg korábbi bankár azt mondta a szavazás előtt, hogy arra utasítja 38 törvényhozóját, hogy szavazzák meg a javaslatot, bár bírálta az intézkedést, mert nem megy elég messzire a szülői jogok terén.
Kasselakis, aki 2023 októberében New Yorkban házasodott össze férjével, azt szeretné, hogy
béranya révén vállaljon gyermeket
– egy olyan gyakorlatot, amelyet Ferenc pápa nemrég elítélt, és amelyet Olaszországban illegálissá tettek. A Mitsotakis által előterjesztett új intézkedés viszont nem teszi lehetővé, hogy az azonos nemű párok a béranyaság útján szerezzenek gyermeket.
Nyitókép: Georgios Arapekos / NurPhoto / NurPhoto via AFP