Orosz repteret támadtak drónokkal az ukránok (VIDEÓ)

2023. augusztus 30. 06:44

Ukrajna az elmúlt hetekben fokozta a drónok használatát Oroszországon belüli célpontok támadására.

2023. augusztus 30. 06:44

Az északnyugat-oroszországi Pszkov város egyik repülőtere elleni dróntámadásban két katonai szállító repülőgép megsérült – jelentették orosz hírügynökségek. A jelentések szerint az Iljusin 76-os szállító repülőgépek kigyulladtak a támadásban – olvasható a BBC-n.

A helyi kormányzó korábban azt mondta, hogy a hadsereg visszaverte a támadást. Feltöltött egy videót, amelyen nagy tűz látható, miközben robbanás is jól hallható a felvételen.

Pszkov több mint 600 kilométerre van Ukrajnától, közel az észt határhoz. Ukrajna nem közölte, hogy köze van a legutóbbi támadáshoz, de ritkán kommentálja az Oroszországon belüli támadásokat. Az elmúlt hetekben az ország vélhetően fokozta a drónok használatát Oroszországon belüli célpontok támadására.

Egyéb fejlemények

Az orosz hadsereg közölte, hogy erői moszkvai idő szerint éjfél körül a Fekete-tengeren végrehajtott műveletben 

megsemmisítettek négy ukrán gyorsjáratú hajót, amelyeken összesen mintegy 50 katona tartózkodott. 

Az is kiderült, hogy 

három ukrán drónt lőttek le a déli Brjanszk régió felett, egyet pedig a középső Orjol régió felett.

Az orosz TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a moszkvai Vnukovo repülőtér feletti légteret lezárták.

A védelmi minisztérium visszaveri a pszkovi repülőtér elleni dróntámadást” – közölte Mihail Vedernikov pszkovi területi kormányzó a Telegramon. Vedernikov, aki elmondása szerint a támadás helyszínén tartózkodott, hozzátette: 

„Az előzetes információk szerint nincsenek áldozatok”.

Bár Ukrajna nem mondta, hogy konkrét dróncsapásokat hajtott végre, Volodimir Zelenszkij elnök korábban azt mondta, hogy az orosz terület elleni támadások „elkerülhetetlen, természetes és teljesen tisztességes folyamat”, mivel az Oroszországgal folytatott háború folytatódik.

A piskovi dróncsapásról videó is készült, itt nézheti vissza:

Nyitókép: Twitter

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Genusnextgen
2023. augusztus 30. 19:14
Szép eredmény, ezek a drónok kezdenek egész jól működni az ukik kezében Buksikák.
Kekec54
2023. augusztus 30. 13:40
Ibulka? Te ostobak kkirálya!Gondolod hogy a hat repülőgép elvesztése döntően befolyásolja ennek a háborúnak a kimenetelét? Pár órára rá megkapták a csattanós választ, én xsak az egyszerű embereket sajnálom. Kíváncsian várom, mikor lép a nép végre a pöcsére a zongoristának!
Kovács Ubul
2023. augusztus 30. 12:42
"két katonai szállító repülőgép megsérült" = 4 teljesen kiégett "nincsenek áldozatok" - ezt már a zászlóshajó elsüllyedése után is hallottuk, pont ennyire volt igaz
Ben Jeremiah
2023. augusztus 30. 11:33
Amúgy érdekes feltételezések jelennek meg - akár nátó országokban is. Azt elég biztosnak veszik, hogy nem ukrajnából indították a drónokat (700 km, és akkor Fehéroroszország fölött kellett végigrepülniük), vagy 800+ km, és akkor végig Oroszország fölött. Azt találgatják, hogy észt vagy litván területről, esetleg a balti tengerről indították (Ez utóbbinál is elég nehéz megkerülni az észt légteret). Töröknél arról írnak, hogy észt területről, de az észt kormány tudta nélkül. Nagyon nyitogatják a pofonládát. És nagyon nem kellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!