„És az amerikai embereknek tudniuk kell, hogy azon a napon
Trump elnök azt követelte tőlem, hogy válasszak közte és az alkotmány között”
– fogalmazott most Pence, úgy folytatva: „Most a választóknak ismét egy hasonló döntést kell meghozniuk. Én az alkotmányt választom és mindig így fogok tenni”.
Pence szerint Donald Trump capitoliumi ostrom alatti tetteinek ki is kellene zárniuk, hogy Trump valaha visszatérhessen a hatalomba. „Hiszem, hogy aki önmagát az alkotmány elé helyezi, soha nem lehet az Egyesült Államok elnöke.”
Mike Pence ugyanakkor Joe Biden demokrata elnököt is kritizálta: szerinte sem Biden, sem Trump nem olyan, mint az átlagos amerikaiak, akik képesek egymással tisztelettel viseltetni akkor is, ha nem értenek egyet valamiben.
Pence az ukrajnai háborúra is utalt beszédében, gyakorlatilag megerősítve, hogy az amerikai beavatkozások pártján áll.
„Trump és más elnökaspiránsok feladnák hagyományos szerepünket a világpolitikában”
– fogalmazott, egy későbbi beszélgetésben azt is kifejtve: „Tudom, mi a különbség egy zseni és egy háborús bűnös között, és tudom, hogy kinek kell megnyernie az ukrajnai háborút”. Pence ezzel arra utalt, hogy Trump korábban zseninek nevezte Putyint.
Abban viszont megvédte Trumpot, hogy szerinte nem lenne szabad vád alá vonni egy korábbi amerikai elnököt, ami Pence szerint „szörnyű üzenet” a világ felé.
Mike Pence egyébként egy Harley Davidsonon, komplett motoros konvoj élén érkezett az iowai kisvárosba, az akcióval katonai veteránokat segítve.
Kérdés, ez a lendületes nyitány mire lesz elég, mert
távolról sem mondható, hogy Pence – vagy bármely másik jelölt – máris megszorongatná Trumpot.
A közvélemény-kutatási adatok ugyanis azt mutatják, hogy Donald Trump támogatottsága folyamatosan több mint 50 százalékos a republikánusokkal szimpatizáló szavazók körében, miközben a fő kihívónak számító DeSantis mintegy 22 százalék körül jár, Nikki Haley és Mike Pence pedig 4-4 százalék körüli támogatottsággal szerénykedhet. Ahhoz, hogy valaki letaszítsa trónjáról Trumpot a republikánus mozgalmon belül, még nagyon sokat kell építkeznie és megharcolnia magával Trumppal. A dolgok jelen állása szerint azt sem megalapozatlan kijelenteni, hogy ez a verseny akár már most lefutott is lehet, és Trump könnyedén elnyeri a republikánus elnökjelöltséget. De hogy az országos elnökválasztáson is le tudja-e majd győzni demokrata riválisát, az már egy sokkal nagyobb kérdés.
Nyitókép: Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP