Ukránoknál harcoló magyar elmondja, mik okozzák a legnagyobb ukrán veszteségeket

2023. december 19. 07:00

Robert Brovdi szerint óriási orosz fölény van több területen.

2023. december 19. 07:00

Az Unian arról ír, hogy Robert Brovdi, a Magyarok Madarai elnevezésű drónos felderítőcsapat vezetője Ukrajna legnagyobb veszteségeiről beszélt. 

Kiderült: a háború elején az orosz tüzérség okozta a legnagyobb ukrán veszteségeket, ám ez megváltozott, most az aknák és a drónok okozzák a legszörnyűbb veszteségeket. Brovdi hangsúlyozza, hogy 

a veszteségek harmadát az oroszok aknái okozzák.

Hozzátette: az ukránoknak hatalmas szüksége lenne a robbanószereket érzékelő szerkezetekre, majd hangsúlyozta azt is, hogy  

a drónok terén elképesztő számbeli fölényben vannak az oroszok.

Szerinte ez a fölény akár tízszeres is lehet bizonyos szakaszokon, amit elősegít, hogy az oroszok olyan kínai drónt használnak, amely darabonként 350-400 dollárba kerülnek.

Azt is megtudjuk a cikkből, hogy Ukrajna területén a második világháború óta nem helyeztek el ilyen sűrűségben helyeztek el aknákat. Ehhez kapcsolódóan a lap a Time magazinra hivatkozva kifejtette: hagyományos módszerekkel 

körülbelül 757 évre lenne szükség, mire az összes aknát eltüntetnék.

Mások szerint a mesterséges intelligencia felgyorsíthatja a folyamatot.

Nyitókép: Képernyőmentés
 

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mikebaby
2023. december 20. 20:46 Szerkesztve
Nagyon érdekes cikk, de a szöveg néhol zagyva, kár rontani vele a cikk minőségét. "második világháború óta nem helyeztek el ilyen sűrűségben helyeztek el aknákat"
Kiscsiga
2023. december 20. 12:58
Hát de már a hoholok elmondták lényegesen több drónt gyártanak mindenkinél akkor hova lett ?
optimiska-2
2023. december 19. 13:11
Havonta 1000 db 300 dolláros drónt 1000 db 100 000 dolláros légvédelmi raktával kell kilőni. Az USA és az EU adófizetői ennyivel tömik az USA fegyverlobbi zsebét. Ez csak egy tétel. Ezért kell minél jobban nyújtani a háborút!
B_kanya
2023. december 19. 12:57
"recipkroki 2023. december 19. 07:50 Az EU azt fontolgatja, hogy felfüggeszti Magyarország szavazati jogát az ukrajnai támogatási vita miatt" ÉS a legkreténebb czippelferi el is hiszi ezt a pöcspianósnak. A fuckrán hősök már azt is bejelentették, hogy MAgyarország is szállít fegyvert. Tavaly. Aztán Szíjjártó cáfolta. És mondd, látens buzi czippelferi, ettől az orosz fölényt leküzdik az imádott hohol nácijaid?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!