Patthelyzetbe került mostanra az ukrajnai háború

Demkó Attila (MCC) Mandiner hetilapban megjelent évértékelő írásának második része

Ha a 2023-ban is erősödő nagy trendeket nézzük, az látszik, hogy inkább befelé mentünk a válságok sorába, mint kifelé belőlük. A háborúk mellett láttunk elképesztő természeti katasztrófákat. A líbiai árvíztragédiát együtt okozta az infrastruktúrának a 2011-es nyugati beavatkozás és a gyakorlatilag máig tartó polgárháború miatti elhanyagolása és a Mediterráneum keleti felét sújtó óriási vihar. A klímaváltozás számos jelét tapasztalhattuk az Amazonas-medencétől Görögországig, és mivel minden mindennel összefügg, ezek is hatással voltak világunk biztonságára. Az enyhe tél viszont segített az Európai Unió országainak átvészelni az orosz gázról való részleges leválást, az őszünk pedig rekordmeleg volt, ami megkönnyítette a 2023–2024-es télre való felkészülést. A szerencse azonban nem stratégia, és a nem is tart örökké.

Jó hír, hogy sem az izraeli–palesztin, sem az orosz–ukrán háború nem eszkalálódott. 2023-ban igazán nem dőlt el semmi a világban. Ez a patthelyzetek éve volt, 

2024-ben több mint hetven választás lesz, a bolygó lakosságának nagyobbik fele, 4,2 milliárd ember járul urnák elé. Választ az USA és az Egyesült Királyság, választ Oroszország és Tajvan, választ India és az Európai Unió is. Az utóbbi választásnak, bármit képzelnek is magukról az Európai Parlamentben, nem lesznek globális konzekvenciái – igaz, az EU jövője szempontjából fontos. Az amerikai elnökválasztás viszont mindenkire hatással lesz. Vár Peking, vár Moszkva, mert annak fényében fog továbblépni, hogyan dönt az amerikai nép.

A Nyugat helyzete után most az ukrajnai háború állásáról ejtünk szót.

Orosz kitartás, ukrán kitartás

Sem az oroszok, sem az ukránok kitartása nem volt meglepetés 2023-ban. A két szláv népet más fából faragták, mint Európa népeinek nagy részét – Finnország tiszteletteljes kivételével. Látszott előre a patthelyzet, az, hogy 

Annak látszott legalábbis, aki látni akarta. A politikai korrektség világában a realitásokat sokszor nem lehet kimondani, még azoknak sem, akik egyáltalán felfogják őket.

2023-ban a közös torzítások határozták meg az információk értékelését, és aki nyilvánosan eltért a konszenzustól, az az „oroszpropagandista” bélyegtől tarthatott. A tények és a számok nem érdekelték a narratívákat, a „csoportgondolt”, de a tényeket sem érdekelte, mit gondol Európa zöme. 

Súlyos tudati torzulást mutat, hogy nemcsak a közvélemény, hanem újságírók, sőt szakértők és politikusok is őszintén elhitték, Ukrajna döntő módon megnyerheti a háborút jóval nagyobb szomszédja ellen. Nem majd valamikor, hanem 2023-ban. Egy olyan szomszéd ellen, amely a legnagyobb nukleáris hatalom, és adott esetben, ha tényleg megszorul, kész is használni a világ legpusztítóbb fegyvereit. Ez még akkor is igaz, ha Dmitrij Medvegyev mondja. 

A nukleáris opciót figyelmen kívül hagyni az „Ukrajnának győznie kell” érvelésben önmagában ellentmondás: Oroszország „rettenetesen elvetemült” ugyan, de nem annyira, hogy atomfegyvert használjon. Hibás és életveszélyes logika ez.

Miközben a német vegyipar egy része a távozást fontolgatja Oroszországból, és az egész gazdaság vergődik, Moszkva 2023-ban is tovább exportálta olaját, nyersanyagait: a szankciók nem törték, nem is törhették meg. A sokkal kisebb és kiszolgáltatottabb Jugoszlávia ennél többet kibírt a kilencvenes években, és végül az amerikai katonai nyomás bírta jobb belátásra 1995-ben, nem a gazdasági embargó. Ez nem jelenti azt, hogy egyes szankciók ne fájtak volna az oroszoknak, és ne lennének hasznosak – de felárral jött minden, és olcsóbban ugyan, de mehetett a gáz és az olaj.

Az orosz hadsereg ráadásul meglepően jól összeszedte magát, és olyan védelmi vonalakat épített ki, amilyeneket rendkívül nehéz áttörni légi fölény és jelentős túlerő nélkül. Ukrajnának egyik sem volt meg az offenzíva kezdetekor. Eleget csak az Egyesült Államok adhatott volna – talán. 

Egy rövid ideig lehetett erre tétet tenni a Prigozsin-puccskísérlet alatt, de most már nincs értelme.

Moszkva tehát kitartott, a 2022. őszi csapások után nem szenvedett el újabb nagy vereséget. Az persze már 2022-ben is látszott, hogy Oroszország stratégiai értelemben nem nyerheti meg a háborút Ukrajnában, azaz nem tudja az egész országot az érdekövezetébe vonni. Nem lesz bábkormány, nem lesz belarusz modell. És Ukrajna is kitartott, keményen, hatalmas áldozatokat vállalva. Messze nagyobbak ezek, mint a nyugaton emlegetett hetvenezer halott és sok tízezer amputált. Százezer felett van mind a két szám bőven. 

Igen, 2023-ban bebizonyosodott, Moszkva legalább arra képes, hogy tönkretegye Ukrajnát. A 30 millió alatti maradék lakosság egy százaléka már halott vagy súlyos sebesült. A téli stratégiai bombázás nem ütötte ugyan ki Ukrajna energetikai rendszereit, de meggyengítette. Ha nincs olyan meleg egész télen, sokkal többet szenvedett volna az ország.

A nyári ukrán offenzíva néhány falut bevett, és a nyugati technikával sikerült súlyos haditengerészeti veszteségeket okozni. De ez nem katonai vereség az orosz oldalon, főleg nem a 2023-ra sokak által vizionált kiütéses vereség. Nagyon nem valószínű Oroszországnak a vérmesebbek által megjósolt összeomlása és darabokra szakadása. Az ilyen típusú víziók egyáltalán nem szolgálták Ukrajnát, az orosz elit narratíváit viszont igen.

A legvalószínűbb forgatókönyv valósult meg. Sem Oroszország, sem Ukrajna, de a Nyugat sem nyert. Ettől Oroszország még stratégiai vesztese a háborúnak – de az árat lassan, részletekben, évtizedekig fogja fizetni. Ukrajna 2023-ban mindennap fizetett, mindennap pusztult, 2024 pedig még rosszabb lesz.

Folytatjuk!