Kinek ne jutott volna ma eszébe Ferenc Ferdinánd meggyilkolása?
Elég volt két pisztolylövés és lángba borult Európa.
Személyes találkozókon nem érzett feszültséget Orbán Viktorral.
Ódor Lajos korábbi szlovák miniszterelnökkel készített interjút a HVG, amelyben összehasonlították Magyarországot és Szlovákiát, kitértek arra is, hogy jobb-e a szlovák gazdaság és egészségügy, mint a magyar, és beszélt arról is, hogy miként lettek ellenségből legnagyobb barátok a magyar és szlovák nacionalisták.
Arra a kérdésre, hogy Szlovákia első magyar miniszterelnökeként sok támadásra számított-e, Ódor azt a választ adta, hogy a szlovák nacionalistáktól számított ilyenre, az viszont kicsit meglepte, hogy „a magyarok is támadták”. Utóbbit nem értette, hiszen „soha nem titkoltam a magyarságomat, csak a szlovákomon nem érződik annyira, hogy nem az az anyanyelvem”.
Az interjúban Ódor azt is elmondta, hogy a kilencvenes években nem történhetett volna meg, hogy egy magyar legyen a miniszterelnök, „de ma már nem nagy ügy, hogy ki milyen nemzetiségű”. „És nagyot fordult a világ a nacionalistákkal is.
20 évvel ezelőtt a szlovák és a magyar nacionalisták még a legnagyobb ellenségek voltak, most pedig a legnagyobb barátok”
– jegyezte meg a korábbi szlovák kormányfő.
A magyar miniszterelnökkel való kapcsolatáról kifejtette, hogy pár perces beszélgetésekre került sor kettejük közt, főleg a szlovák belpolitikáról. „Túl kevés idő állt rendelkezésünkre, és sok dolgunk volt, így megegyeztünk, hogy a külügyminiszter tartja a kapcsolatot a környező országokkal. Személyes találkozókon nem éreztem feszültséget Orbán Viktorral.
Úgy van, mint Ficóval: normálisan el lehet vele beszélgetni négyszemközt, aztán amikor kimegy a média elé, mondja a magáét”
– mondta Ódor Lajos.
Ódor kiemelte, hogy a közép-kelet európai régió nagyon homogén, „hasonló problémákkal küzdünk és hasonló megoldásokat találunk rájuk, és egyszer egyik, egyszer másik ország húzza a szekeret”.
Lengyelország, Magyarország, Szlovákia gyakorlatilag egy szinten van, igaz, a térség politikai egysége megbomlott, mert mindegyik ország inkább a saját külpolitikai kapcsolatait erősíti.
– hangsúlyozta Ódor.
A korábbi szlovák kormányfő szerint sokat fejlődött a régió az elmúlt harminc évben, de „könnyebb látványosan fejlődni akkor, amikor 50-60 százalékkal vagyunk lemaradva az uniós átlagtól”. Hozzátette: „Most a tudásalapú gazdaság felé vezető úton kellene elindulni”.
„Mivel le vagyunk maradva, még mindig a XX. századot építjük, miközben a XXI. század elfut előlünk. Félő, hogy megrekedünk egy közepesen fejlett szinten, az uniós átlag alatt”
– jegyezte meg Ódor az interjú végén.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher