Az Európai Baloldal (Party of the European Left) elnöke, Walter Baier egy, az Euractivnak adott interjújában élesen bírálta az európai országok baloldali pártjait.
Ezek szerinte saját belső viszályaikkal vannak elfoglalva és emiatt széttöredezettek; eközben a hagyományosan a baloldalra sorolt zöldpártok viszont semmibe veszik a munkásosztályt.
A beszélgetésben elhangzott, hogy miközben a szélsőjobboldal az egész tömbben erősödik, az Identitás és Demokrácia frakció például az előrejelzések szerint 87 mandátummal a negyedik erő lesz az Európai Parlamentben, a baloldali szerveződések több országban, így Spanyolországban, Németországban és Görögországban is egyre inkább széttöredeznek, a szavazóik megosztottságáról nem is beszélve.
„Nagyon elégedetlen vagyok azzal, hogy bár a szélsőjobboldal felemelkedése tapasztalható mindenhol, a nemzeti baloldali pártok egy részében az energiákat felemésztik a belső viták és küzdelmek” – panaszolta Baier.
Hozzátette, ezért is szeretné, ha elnöksége alatt párjta olyan „biztonságos térré” válna, amelynek ernyője alatt a nemzetközi baloldali erők valós párbeszédet folytatnak, és együttműködnek az uniós választások előtt egy, a mostaninál szélesebb baloldali front kialakítása érdekében – különösen, mert szerinte a nemzeti széttagoltság még nem érzékelhető uniós szinten. Emellett üdvözölte a spanyolországi, németországi és görögországi új baloldali pártok csatlakozását az párthoz, és optimistán említette Írország példáját, ahol a tavalyi, északír választásokat a baloldali-nacionalista Sinn Féin nyerte közel 29 százalékkal. Az Euractiv legfrissebb előrejelzései szerint az Európai Parlamentben a baloldali frakció várhatóan eggyel többre, azaz 38 mandátumra számíthat, vagyis
„lehetne ugyan jobb, de azért nem olyan rossz a helyzet”.
Szó esett a görög Sziriza párt kettészakadásának „sajátos” esetéről is. Mint ismeretes, az ország baloldali ellenzékének vezetője, az egykori miniszterelnök Alekszisz Ciprász lemondott elnöki tisztségéről, miután pártja megsemmisítő vereséget szenvedett a június végi parlamenti választásokon. Utódja Stefanos Kasszelakisz, „egy, a baloldal hagyományos értékeit elvető progresszív-centrista idegen” lett. Ennek következtében a Sziriza szétesett, tizenegyen pedig Új Baloldal néven alapítottak frakciót a görög képviselőházban. Arra a kérdésre, hogy A Baloldal elfogadna-e egy új görög baloldali pártot a soraiban, Baier azt válaszolta, hogy „mivel egyelőre nincs ilyen, ez egy hipotetikus kérdés. A Szirizából kiszakadt párt kulcsemberei jelezték, hogy az európai baloldal részeként értelmezik magukat […], ezért úgy hisszük, hogy európai szinten meg tudjuk őrizni az egységet".