Meg akarták zavarni a palesztinpárti tüntetők a karácsonyi összejövetelt, jött is hamar a válasz: „túlénekelték” őket

2023. december 25. 07:32

Egy egész napos demonstráció része volt az akció.

2023. december 25. 07:32

Karácsonykor sem csitultak az indulatok a tengerentúlon: a palesztinbarát tüntetők ezúttal a New York-i Washington Square Parkban zavartak meg egy ünnepi összejövetelt. A New York Post úgy fogalmazott: a tüntetők ezúttal „a Grincs szerepét öltötték magukra”, és megpróbálták megzavarni a Washington Square Parkban összegyűlt énekeseket. De az ünneplők sem hagyták magukat: 

még hangosabban énekeltek. 

A lap beszámolója szerint egyes tüntetők autóikkal köröztek az ikonikus park körül, zenét bömböltetve és dudálva, míg mások bekiabálásokkal akarták meghiúsítani a karácsonyi rendezvényt. Az egyik tüntető még egy terepjáró tetejére is felpattant, azon állva lengette a palesztin zászlót. Az autó oldalán pedig a következő felirat virított: „Free Palestine!”, azaz „Szabad Palesztinát!” Az NYP hozzátette, hogy a rendbontás annak az egész napos demonstrációnak volt a része, amelyben három állam területén is autókaravánok zavarták meg a karácsonyt ünneplő tömegeket.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Mint ismert, az adventi időszakban sem „tétlenkedtek” a tüntetők. Washingtonban a Lincoln-emlékműhöz vezető lépcsőre festették fel követeléseiket. De New York ikonikus karácsonyfái is majdnem a tombolásuk áldozatául estek.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: X-fotó

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2023. december 29. 08:26
Hol vannak a palesztinparti kommentelok?🤣🤣🤣
DFK
2023. december 27. 07:32
Pofátlan muszlim férgek. Gázát Izraelnek a föld színével kell egyenlővé tenni. Addig kell lőni a homoki majmokat, amíg az utolsó is elpusztul. Az írmagjukat is ki kell irtani, mert együttélésre alkalmatlanok.
orokkuruc-2
2023. december 25. 16:59
Alinsky , most a palesztinokat vette védelembe, amivel támadhatják - a többséget A taktika: 1. Provokálás 2. a. Ha nincsen ellenállás, akkor egy lépéssel előre és újra provokálás, de már az új, "haladóbb" szinten. 2 b. Ha van ellenállás, akkor ráfogni az ellenállásra, hogy "rasszista, "antiszemita", "homofób" stb. valamint ezt a taktikát, hogy provokál, uszít, "gyűlöletbeszédezik" stb. és így leszerelni, ellehetetleníteni. Amint az ellenállás megtört, lehet továbblépni előre és újra provokálni, de már az új, "haladóbb" szinten. A "haladás" nem állhat meg.
rockercicc
2023. december 25. 12:27
Mocskos férgek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!