A kancellár ugyanakkor évek óta azzal védekezik, hogy ő nem emlékszik semmire. A Welt német újság azonban erről mást tud: legújabb állításuk szerint nem igaz az, hogy Scholz nem emlékezik a korábban történtekre.
Egy a Welt am Sonntag által megszerzett dokumentum azt mutatja, hogy Scholz a polgármestersége után, immár Angela Merkel melletti szövetségi pénzügyminiszterként megszólalt a Cum-Ex ügyben, részt vett erről szóló egyeztetéseken a pénzügyminisztériumban, amikről feljegyzések is készültek. Ezeket mutatja most be a Welt.
A dokumentum szerint a tény az, hogy Olaf Scholz találkozott Olearius és Max Warburg bankvezérekkel;
valamint azt is feljegyezték, hogy Scholz milyen tartózkodóan viselkedett ennek során.
Ugyanakkor e találkozó után három héttel a pénzügyi hivatal visszalépett a bankkal szembeni követeléseitől.