Féltárcás külpolitika

„A kormányzati kommunikáció 2010 óta következetesen úgy működik, hogy a kudarc mindig valaki másé, a siker viszont dedikáltan egyvalakié. Azaz amikor mondjuk az Index lelkesen beharangozza, hogy Orbán Viktor fontos bejelentésre készül, biztosak lehetünk benne, hogy nem a rezsicsökkentés lefaragásáról lesz szó. A rossz híreket Németh Szilárd, Lázár János vagy Varga Mihály kommunikálja. Amikor megjelenik a soron következő Navracsics-eszmefuttatás arról, hogy elkezdhetnek csordogálni a befagyott uniós támogatások, nyilvánvaló, hogy a kiolvadás még messze van: ha majd tényleg kapunk valamit, az Orbántól fogja a nép megtudni.(...)

Hogy mikor voltak azok a bizonyos sikeres korszakok, annak kifejtésével Orbán Viktor adós maradt, mint ahogyan azzal sem bajlódott, hogy Szijjártó lefokozásának közvetlen következményeiről szót ejtsen. (Ezentúl csak a külgazdaságért felel majd? A felére csökken a fizetése és az apparátusa? Jár még neki a különgép meg a magánhelikopter?) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a miniszterelnök az ő hivatásbeli illetve szellemi magaslatairól olyasmit lát jönni, amit mi, többiek még nem láthatunk, és szeretné, ha az érdemet mindenképpen neki tulajdonítanánk.(...)

Helyzet van: az EU a tagfelvétel belengetésével kitette az asztalra a legkomolyabb fegyverét. Az ugyanis tényleg egy másik világ lenne, ha Oroszország arra ébredne, hogy egy EU-tagállammal háborúzik. Valamit tehát hamarosan Putyinnak is virítania kell.

Az Izvesztyija a napokban arról írt, hogy «magyar közvetítéssel» kezdődhetnek béketárgyalások Moszkva és Kijev között. Lehetséges, hogy szimpla kamu, de az sem kizárt, hogy formálódik valamiféle illiberális összjáték, és a szivárogtatás valójában Orbánnak a brüsszeli csúcs előtti pozicionálásáról szólt. Vagy nem – majd kiderül. Egy biztos: ha a terv befuccsol, vagy egyszerűen csak nem történik semmi, Szijjártó Péter csendben, de annál gyorsabban visszakapja a külügyi féltárcát.”

Fotó: MTI / Mohai Balázs