Eddig egy gyanúsítottnak sem kell börtönbe mennie a tavaly szilveszteri berlini zavargások miatt

2023. december 22. 16:10

Hiába ígérte a német belügyminiszter, hogy a bűnözőkre a törvény teljes szigorával fognak lesújtani.

2023. december 22. 16:10
Rejection of state authority also on the rise in Germany

Az újévi ünnepségek tavaly Berlin-szerte káoszba torkolltak, amikor zavargások törtek ki,  a főként migrénsokból álló rendbontók mentőautókat, kukákat gyújtottak fel, rálőttek a rendőrökre, és tűzijátékkal támadtak a tűzoltókra.

A rendőrség összesen 3943 incidensről számolt be a német fővárosban, amelyek során 15 tűzoltó és 47 rendőr sérült meg. Összesen 145 letartóztatásra került sor, amelyek közül mindössze 45 gyanúsított rendelkezett német állampolgársággal – akik közül többen kettős állampolgárok. 

A Bild című német bulvárlap által összeállított adatok szerint egyetlen, aznap este letartóztatott gyanúsítottat sem ítéltek börtönbüntetésre. Az ügyészség statisztikái szerint a szilveszteri zavargásokkal kapcsolatban 151 ügyben indult eljárás – 89 esetben volt ismert gyanúsított, míg a többi esetben ismeretlen tettesről volt szó.

A felhozott vádak elsősorban rongálással, gyújtogatással, testi sértéssel, fegyverrel és robbanóanyaggal kapcsolatos visszaéléssel, valamint a tisztviselők elleni fizikai támadásokkal voltak kapcsolatosak.

A Bild szerint összesen 91 esetben megszüntették az eljárást, mivel vagy nem sikerült azonosítani a gyanúsítottat, vagy a gyanúsított időközben megszökött. 15 olyan ügy van, amelyben a bírósági eljárás még folyamatban van, és 13 esetben még mindig nyomoznak.

Eddig 26 ügyben született jogerős ítélet, amelyek közül

egyik sem vezetett azonnali szabadságvesztés-büntetéshez.

Azokat, akiknek a bírósági eljárása befejeződött, vagy felmentették, vagy felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, pénzbüntetésre ítélték, illetve figyelmeztetést kaptak.

A letartóztatások idején Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter biztosította a német közvéleményt, hogy a támadókra „a törvény teljes szigorával” sújtanak majd le.

Ezt is ajánljuk a témában

Sokkoló videó: Így néznek ki a német városok ma

Videó

„Németország Zombiország” – drogosok, hajléktalanok, erőszakos migránsok, és mindenféle variáció a fentieknek – Frankfurt, Berlin, Dortmund és Hamburg ma. A riportban szóba kerül Merkel és Hitler is.

***

Nyitókép: Julius-Christian Schreiner / TNN / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egonsamu
2023. december 26. 20:05
Többszáz mohamedán migránst lecsukni több zizezer mohamedán migráns randalírozásával folytatódna. Aztána mecsetekböl felfegyverzett terrorosztagok is beindulnának. Azzal Germanisztán megszünne európai lakosságú ország lenni.
masikhozzaszolo
2023. december 23. 19:28
/Bárkit megvédeni, bárkinek a vagyonát megvédeni, ez óriási üzlet lesz egy darabig arrafelé./ Védje őket a Vak Cina.
Salitis
2023. december 23. 11:26
Lassan felvirágzik az őrző-védő cégeknek németországban. Akinek van német nyelvtudása, és mer kockáztatni, óriásit kaszálhat a következő évtizedekben. Bárkit megvédeni, bárkinek a vagyonát megvédeni, ez óriási üzlet lesz egy darabig arrafelé. Amíg a zsé-ből ki nem fogynak. Aztán csomagolhatnak...
Csomorkany
2023. december 23. 08:30
Ó, semmi gond, idén is lesz szilveszter.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!