Sokkoló videó: Így néznek ki a német városok ma

Németországban valami megváltozott; új riportfilm mutat drámai képsorokat sátortáborokról, a többek között San Franciscoban elhíresült képsorokhoz hasonlókkal fetrengő, zombiként vánszorgó, rongyos, sebes lábú, mocsokban üldögélő, drogos hajléktalanokkal a lomok között.

Érdemes megjegyezni, hogy a hajléktalanság, bár mindig is probléma volt Európában, Németországban feltűnően megugrott a fedélnélküliek száma az elmúlt évben a statisztikák szerint.

Ezzel párhuzamosan a kábítószer-fogyasztás visszaszorításának sem feltétlenül tesz jót a marihuána egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő legalizációja Németországban… de vissza a riporthoz.

Az interjúalanyok egy része beszélni is alig bír, miközben a riporterek és a kamera előtt, probléma nélkül készítik elő beszedésre az újabb adag kábítószert

„A hajléktalanság nő, ez a városok összképét és a biztonságát is megváltoztatja” – az eufemisztikus mondatot követi a valóság tömör leírása egy helyitől, ami a címet is adja a riportnak: „Németország zombiország”.

ott, ahova a városban elkövetett bűncselekménye kötődik – tudjuk meg – ahol általában a fehér ember is ritka látvány. Ugyanakkor a helyzetet elszenvedők között is vannak bevándorlók, egyikük nyilatkozik is közülük a riportereknek.

„Emberek, akik a világ minden tájáról származnak, és szépen fel vannak öltözve, árulják a drogot száz méterre a rendőröktől” – mondja például egyikük – „és ez az első, amit a turisták Németországból, Frankfurtból látnak, pedig ez egy szép hely”. Afgánként a tálibokat hozza fel: nem kedveli ugyan a politikájukat, de ha ők meg tudtak szabadulni a drogosoktól, Németország miért nem tud? – teszi fel a furcsa kérdést.

A stáb aztán Berlinbe látogat, ahol, mint mondják,

Még egy lett fiatal, metróaluljáróban lakó hajléktalan (aki huszonhat, de negyvenhatnak néz ki) is romlónak írja le a helyzetet; mint kifejti, a drogprobléma óriási, emberek halnak meg az aluljáróban, de hozzáteszi, amikor a lába miatt sajnálkoznak: „nem kell sajnálnod, az én felelősségem ez a helyzet, nekem kellene változtatni a helyzetemen, de nem könnyű munkát találni”.

„A klasszikus német hajléktalan, aki elveszti a munkáját és utcára kerül, nem nagyon létezik már” – mondják a riportban.

A berlini Charlottenburgban egy egykori szakács hajléktalannal interjúztak. 

– ad tanácsot, ehelyett az FDP-t javasolja, mivel a zöldek is képmutaóak lettek szerinte.

De ő kivétel, legalábbis azok közül, akikkel találkoztak.

Lengyelből, románból annál több volt. Három romántól a heroin és a kristálymeth rejtelmeibe nyernek beavatást. Utóbbi kapcsán megtudják, „ha elszívod, három-négy napig nem alszol, volt, hogy hat napig nem aludtam”; mint kiderül, közülük

„De hát hogy szereznénk munkát?” – kérdez körbeintve a férfi. A híres Leopoldplatzot is drogfogyasztás kellékei borítják.

„Heroin” – mondja kérdésükre egy fiatal pakisztáni, egyébként börtönjárt férfi, azt is elmondja, minden nap tolja a szert.

Azonban még ő is óva inti a stábot attól, hogy bemenjenek a dílerek és drogosok sűrűjébe. „Ők őrültek”.

A néhány helyi, akit mégis sikerül mikrofonvégre kapniuk, szörnyű helyzetről beszélnek: ötven méterre a játszótértől magukat belövő drogosokról, kétszáz méterre a helyi önkormányzat épületétől, egy boltos arról beszél, hogy az autóját kétszer feltörték.

Könyvajánlót is kapnak a riporterek: a renegát szocdem Thilo Sarazin Németország megszünteti önmagát című könyvét, mondván: íme, ő az élő példa, ahogy átéli az egészet, és nem is nehéz dolog ez.

A legdurvább a felvételekben, hogy mindenhol ott vannak közel a rendőrök, mégsem tudnak vagy akarnak tenni semmit.

Aztán a paletta színes: egy láthatóan valamilyen inhalált drog fogyasztásától szétrohadt orrlyukú, hajléktalan francia nő, akitől – érthető okokból – elvették a kisfiát, és mesél arról, hogy az afrikai férfiak – maliak, szomáliak – hogyan veszik el az ételét, drogját, sőt a matracát is.

Dortmundba is ellátogatnak, ahol nagyjából hasonló képek fogadják őket, egy német-amerikai fiatallal, akit az apja erőszakolt meg tizenhat évesen, és ezért hagyta ott a családját, és lett belőle drogos. Ő a legnagyobb nehézségként azt írja le, hogy bejelentett lakóhely nélkül nem vehetik fel őt dolgozni, munka nélkül viszont nem tud megfizetni egy albérletet.

A stáb még találkoznak gyilkosságot is látott lengyel hajléktalanokkal, akik rettegve alszanak az utcán.

A végső állomás Hamburg; hasonló emberi sorsok sorjáznak, egy fiatal, börtönviselt férfi arról beszél, így nem akar a rokonai szeme elé kerülni. Egy másik férfi parazitafertőzött kezét, lábát mutatja, de nem bízik az orvosokban. Belefutnak egy algériaiba is, aki Hitlert és Putyint élteti. Itt van a „zombiországnak” nevezett városrész is, ahol egy verekedést is felvesz a stáb, valamint kirabolt turistával is beszélnek: afgánnal, aki kifejti: az összes rabló idejött Németországba – int a táborozó multikulti hajléktalancsapat felé.

A stáb következtetése szomorú: ez már nem az a Németország, amit ismertek és szerettek. Hanem valami egészen más.

Nyitókép és képek: képkivágások a riportból