A szír iszlamista 28 (!) késszúrással ölte meg áldozatát Németország, élete végéig börtönbe marad

2023. december 19. 14:12

„Annyi embert akartam megölni, amennyit csak lehetséges” – jelentette ki az elkövető.

2023. december 19. 14:12
null

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a düsseldorfi tartományi felsőbíróság az áprilisi duisburgi késes támadás iszlamista indíttatású elkövetőjét. A 27 éves szíriai férfit gyilkosság és négyrendbeli gyilkossági kísérlet vádpontjában találták bűnösnek. A bíróság ítéletében különlegesen súlyosnak nevezte a bűncselekményt, ami gyakorlatilag kizárja, hogy az elítéltet 15 év letöltése után szabadlábra helyezzék.

A férfi a bírósági tárgyaláson nem mutatott megbánást vagy együttérzést, sőt jelezte, hogy további támadásokra is készült. Ügyészségi források szerint azt állította magáról, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet követője.

Az elítélt először április 9-én éjjel legkevesebb 28 késszúrással megölt egy 35 éves férfit az utcán. 

Kilenc nappal később egy edzőterem öltözőjében súlyosan megsebesített késével négy férfit, majd elmenekült a helyszínről. Pár nappal később egy térfigyelő kamera felvételei alapján kiadott nyilvános körözésre érkezett lakossági bejelentés segítségével fogták el.

Annyi embert akartam megölni, amennyit csak lehetséges. Még további támadásokat akartam végrehajtani egészen addig, amíg velem is végeznek, hogy mártírként halhassak meg

 – jelentette ki a férfi.

Közönyös hozzáállása a bíróság előtt sokkolta az áldozatok hozzátartozóit. Ügyvédje közölte, a vádlott nem volt hajlandó konzultálni vele, és olyan vallomást tett, amely még a vádirat tartalmán is túltett.

(MTI)

Nyitókép: Gemesi Sándor / AFP. Illusztráció.
 

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. december 19. 22:00
Magyarországon a muszlimok száma 8000. Önbevallásra.
salmonella
2023. december 19. 19:29
Ha elfogytak a börtönőrök, akkor kiszabadulhat.
békalepcse2.0
2023. december 19. 18:07
Szerintem meg bérrábtartásban mehetne a fekete delfinbe és a mindennapjait netre feldobni, ahogy zabáltatják vele a félig nyers disznóhúst...
bikfic-0
2023. december 19. 17:38
"A szír iszlamista 28 (!) késszúrással ölte meg áldozatát Németország, élete végéig börtönbe marad." Ki az az analfabéta, aki ezt leírta? Felvettétek Pankotait a szerkesztőségbe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!