A lap szerint a többi tagállam megint Orbán Viktor jóváhagyására szorul, hogy meg lehessen szavazni az Ukrajnának szánt 50 milliárdos segélycsomagot. Orbán Viktor kezében van még egy trükk is: a lengyel kormányváltás. Úgy tűnik ugyanis, hogy az EU-barát Donald Tusk veszi át az irányítást Varsóban, és ígérete szerint megnyitja a pénzcsapokat Brüsszelben. Ez pedig a Magyarországnak járó forrásokat is érintheti majd.
Összesen 110 milliárd euró forog kockán,
amit a jogállamisági aggályok miatt tartanak vissza. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezért nehéz döntés elé van állítva. Segíteni szeretne lengyel konzervatív párttársának, de óvakodnia kell attól, hogy kettős mércét alkalmazzon. Mielőtt pénzt folyósítana Lengyelországnak, Magyarországnak is kell valamit teljesítenie.
Az uniós hivatalos álláspont az, hogy az utalások csak akkor indulnak meg, ha mindkét ország bevezette a kívánt igazságügyi változtatásokat. Azonban valószínűleg a politikai szempontok döntenek majd a végén.
„A tagállamok számára jelenleg a legfontosabb, hogy megszavazzák az Ukrajnának szánt segélyt, így nagy az esély arra, hogy Orbán Viktor karácsonyra milliárdos meglepetésben részesülhet” – összegezte Carsten Volkery, a Handelsblatt brüsszeli tudósítója.