Négyszemközti megbeszélést folytat szerdán Joe Biden és Hszi Csin-ping

2023. november 15. 10:26

A távol-keleti vezető hat év után lépett amerikai földre.

2023. november 15. 10:26

Hszi Csin-ping kedden megérkezett Amerikába. A kínai elnök látogatásáról a Fehér Ház még pénteken adott ki közleményt.

Akkor azt írták, hogy a két vezető szerdai megbeszélésének témái között szerepel majd

a kétoldalú viszony értékelése, a kommunikációs csatornák fenntartásának fontossága, valamint regionális és globális ügyek.

Az egyeztetés az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szombaton kezdődő San Franciscó-i csúcstalálkozójának keretében valósul meg.

„Építve a 2022 novemberében Bali szigetén tartott találkozóra a két vezető megvitatja majd, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság miként kezelheti felelősséggel a közöttük zajló versenyt, és tud együttműködni azokon a területeken, ahol érdekeik találkoznak” – állt a Fehér Ház szóvivője által aláírt közleményben.

Az elmúlt évben még feszültebb lett a viszony

Az Egyesült Államok és Kína viszonyát számos, az elmúlt egy évben történt geopolitikai fejlemény tette feszültebbé, ide tartozik az idén februárban az Egyesült Államok felett megsemmisített állítólagos kínai hírszerző léggömb, valamint Kína szélesedő kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával a folytatódó ukrajnai, és az októberben kezdődött közel-keleti fegyveres konfliktusok közepette.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fehér Ház az elmúlt hónapokban többször kifejezte Joe Biden szándékát arra, hogy ismét találkozzon a kínai elnökkel, és adminisztrációjának több tagja is Pekingben járt az elmúlt időszakban, hogy a szakpolitikai együttműködés kérdéseiről egyeztessen.

(MTI)

***

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

 

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2023. november 15. 12:01
Szegeny kinai, bide elalszik, motyog!
magichorze
2023. november 15. 11:31
Beszélgetés kezdete: Joe Biden: "Whats your name again?"
orokkuruc-2
2023. november 15. 10:38
nagyon felkészült tolmács kell majd Bidé papa mellé :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!