Minigettók

2023. november 11. 07:15

Ennek a nemzetnek semmi más esélye nincs, mint közösségi szuverenitásunk védelme.

2023. november 11. 07:15
Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

„Van-e szükség új idegenrendészeti törvényre vagy a jelenlegi szigorítására?

Miután a migráció fokozódik, az uniós szervezetek pedig nem pusztán szemet hunynak, de segítik az afrikai, ázsiai milliók beözönlését, továbbá tudjuk, hogy a magyar–szerb határszakaszon kritikus a helyzet, illetőleg – mint láttuk – a magyar társadalom szigort és rendet kíván: erre is tudjuk a választ. Azt hiszem, magyarok millióinak nevében mondhatom: döntsön bárhogyan a nagypolitika, ha a bevándorlásnak továbbra is gátat tudunk vetni, támogatjuk az elhatározást. Minden törvényes eszköz megengedett, hogy az emberáradatot feltartsuk. És ez még nem is elég: további lépéseket kell tennünk, hogy a harmadik világ égető problémái mérséklődjenek.

Ha a nemzeti konzultációnál megkapjuk a megerősítést, akkor a magyar kormány ki fog tartani – ezt is Orbán Viktor mondta tegnap, és jó volna látni egyetlen okot, miért ne legyünk részesei a közös döntéshozatalnak. Hát én nem látok.

Nem szolgalelkűségből vagy butaságból, hanem azért, mert ennek a nemzetnek semmi más esélye nincs, mint közösségi szuverenitásunk védelme. Éppen ezért jó, ha tudjuk: komoly és vészterhes idők következnek. Azonban a mi döntésünktől függ, hogy megőrizzük önmagunkat, vagy szélesre tárjuk a kapukat, hogy a metsző szél végigsüvítsen az életünkön.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: SAMEER AL-DOUMY / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mreinstand-2
2023. november 13. 00:28
Szolgalelkű szoponc.
gyzoltan-2
2023. november 12. 15:05
"Ennek a nemzetnek semmi más esélye nincs, mint közösségi szuverenitásunk védelme." Attól függ, hogy mely nemzetről beszélünk..?! Kissé zavarban vagyok, mert a magyarországi társadalmi palettán a magyarság nemigen van feltüntetve, de legalább is nem nagyon számít, minden szónoki fogás ellenére sem... Viszont egyre érzékelhetőbb, egyre meghatározóbb a zsidó dominancia, lassan megkaphatjuk, hogy már csak a zsidóság elnéző nagyvonalúságának köszönhetjük létünk maradékát..!
Skywalker_bp
2023. november 12. 09:09
Egyébiránt pedig, ha mini gettókat keresel, javaslom ellátogatni Somogy, Zala, Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés egyes részeire. Gagybátorral, Csenyétével, Rakacaszend-del javaslom kezdeni. Vagy te csak az Úz völgyébe jársz?
Skywalker_bp
2023. november 12. 09:06
Egy globális és brutális népvándorlás közepette? Megsúgom, egy ilyen ország ilyen viszonyok között nem tud szuverén lenni. Akkor sem volt a Magyar Királyság szuverén, amikor sokkal erősebb volt, mint ma. A szuverenitás duma megint egy hatalomtechnikai maszlag amit a gazdád idehajít közénk. Te pedig hangosítod. Egy mai Magyarország típusú és helyzetű ország nem lehet szuverén. Szövetségi tendszerben tudja leghatékonyabban és legoptimálisabban érvényesíteni nemzeti céljait. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!