Mi fán terem a fekete antiszemitizmus?

2023. november 18. 11:20

Mik a történelmi gyökerei a feketék és a zsidóság viszályának?

2023. november 18. 11:20
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Mint lapunk is megírta, a nemrég megtartott washingtoni Izrael-barát tüntetésen megjelent egy fekete férfi, aki a jelenlévőknek azt kiabálta: „Heil Hitler! Mindegyikőtökkel végeznie kellett volna!” A korábbi, Izrael-ellenes tüntetéseken készült videókon is jól lehetett látni, hogy az arab és fehér woke figurák mellett feketék is szép számmal voltak képviselve. A kérdés: létezik-e „fekete antiszemitizmus", és mik ennek a viszálynak a gyökerei Amerikában?

A jelenséget egyesek „fekete antiszemitizmusnak" nevezik, noha ez egy leegyszerűsítő kifejezés, amely nem veszi figyelembe az amerikai fekete közösség sajátos történelmi és társadalmi helyzetét. Ennek ellenére nyilván vannak fekete antiszemiták, s tevékenységük jelentős részben az Iszlám Nemzete csoporthoz köthető, ami egy 1930-ban alapította fekete muszlim közösség, s aminek korábbi neves vezetői és tagjai között volt Elijah Muhammad és Malcolm X. 

Számos antiszemitizmus-figyeléssel foglalkozó intézet, mint a Rágalmazásellenes Liga is, antiszemita szervezetként tartják számon a közösséget.

 A woke tüntetők egyik kedvelt figurája Malcolm X, az egyébként minden bizonnyal rivális fekete muszlimok általi gyilkosság áldozatává vált fekete muszlim hitszónok.

Sorai, miszerint „bármilyen szükséges eszközzel” küzdeni kell a faji elnyomás ellen, a woke transzparenseken feszítenek. A Malcolm Little néven született Malcolm X a börtönben hallott először Elijah Muhammad (1897-1975) muszlim hitszónok Iszlám Nemzetéről (Nation of Islam), mely az iszlám és a fekete nacionalizmus sajátos keveréke volt. Muhammad saját magát nevezte Allah küldöttének, azt tanította, hogy a fehér ember maga az ördög, és hogy az iszlám a feketék vallása.

Mindezt erős szociális üzenettel és nem kevés antiszemita demagógiával fűszerezte meg: vallásának egyik központi tétele volt, hogy a fehér fajt a bibliai Jákob, máshol a zsidók alkották meg, hogy pusztítást végezzen a földön. Az Iszlám Nemzetének hívei polgári vezetéknevüket – melyeket általában a felmenőiket felszabadító fehér családtól örököltek – X-re cserélték, mely ősi, elveszett afrikai családnevükre utalt.

Malcolm X, bár munkássága összetett és érdekfeszítő, s halála előtt nem sokkal erősen rasszista nézeteivel is szakított,

 Izrael létjogosultságát elvitatta, magát anticionistának tartotta.

1964-ben így írt „Cionista logika” című cikkében:  „Ha az izraeli cionisták úgy vélik, hogy az arab Palesztina jelenlegi megszállása a zsidó próféták jóslatainak beteljesedése, akkor vallásos meggyőződésük szerint Izraelnek azt az »isteni« küldetését is teljesítenie kell, hogy minden más nemzetet vasrúddal irányítson, ami csak az elnyomó uralom más formáját jelenti, még rosszabbat, mint a korábbi európai gyarmatosító hatalmaké.” 

1963-as beszédében arról szónokolt, hogy a zsidók vannak a fekete üzleti vállalkozások „90 százalékának” birtokában, 1965-ben tartott zavaros beszéde során pedig azt fejtegeti, hogy a nácik zsidók voltak.

A szervezetet jelenleg Louis Farrakhan vezeti, aki az amerikai baloldallal radikális nézetei ellenére jó viszonyt ápol.

Korábban Barack Obama feleségéről került elő fotó, amelyen Louis Farrakhan feleségével szerepelt együtt, idén januárban pedig kiderült, hogy létezik egy 2005-ös fotó, melyen maga Obama pózol együtt Farrakhannal, ám ezt „fekete törvényhozók nyomására” eltussolták – írta a Há’árec.

Később Keith Ellisonnak, Amerika első muszlim kongresszusi képviselőjének kellett magyarázkodnia, amikor kiderült, hogy 1995-ben az Iszlám Nemzetének tagja volt, és a Final Call (kb. Utolsó hívószó) újságukat is árusította. A Final Callt többször támadta a Rágalmazásellenes Liga, példának okáért 2012-ben, ugyanis a lap egyik száma „démonizálta” a zsidókat, elvitatta a zsidók jogát Izraelhez, és arra biztatta a fekete ifjúságot, hogy „szakadjanak el” Izrael életükre gyakorolt hatásától. Ellison ma főügyész Minnesotában, demokrata színekben.

Farrakhan antiszemitizmusa természetesen egyértelmű,

és ennek megállapításához nem is kell a ’90-es években tett kijelentéseiig visszanyúlnunk. „A keresztény jobboldal vakon viszonyul a gonosz Izrael államhoz” – jelentette ki 2006-ban. Arról is beszélt: „Hogy lehet szent föld az, ahol melegfelvonulások vannak… Azt a földet vérrel fogják megtisztítani!”

 2010-ben az Iszlám Nemzetének vezető lelkésze egy könyvet mutatott be, melynek 

célja azon tétel bizonyítása volt, miszerint „a zsidók” felelősség a transzatlanti emberkereskedelemért, 

mely elsősorban feketéket és muzulmánokat érintett. „A zsidók saját forrásai alapján mutatjuk be népünknek a zsidók és feketék közötti kapcsolat igaz képét. Ezek a tudósok, rabbik és történészek bemutatják a zsidók valódi fekete-ellenes viselkedését, mely a transzatlanti emberkereskedelemmel kezdődött, a rabszolgatartással és a rasszista törvényekkel folytatódott . . . [így] használták ki népünket egészen a mai napig”. Farrakhan ezen beszédeinek részletei, illetve további idézetek megtalálhatóak a Southern Poverty Law Centre oldalán

Amellett, hogy történelmi tény, hogy egyes amerikai zsidóknak komoly szerepe volt a rabszolga-kereskedelemben, nyilván ez egy leegyszerűsítő értelmezés, melynek célja nem a megismerhető történeti igazság feltárása, hanem a gyűlöletkeltés. 

 Természetesen nem minden amerikai fekete osztja a fenti nézeteket, a legkevésbé sem beszélhetünk „fekete antiszemitizmusról",

az Iszlám Nemzete pusztán egy kicsi, de befolyásos szekta, amelynek kulturális hatása túlnyúlik az amerikai fekete muszlim közösségen. 

Gondoljunk csak arra, hogy az egyébként nem baloldali Kanye West volt idén januárjában a Simon Wiesenthal Központ szerint az egyik legantiszemitább ember a világon (az más kérdés, hogy egy ilyen értékelés a Hamász támadása után milyen visszhangot kelt az olvasóban). Viszont Malcolm X ellentmondásos emlékezetének ápolása, legradikálisabb szövegeinek hivatkozási alappá válása a woke baloldalon, illetve a Farrakhannal való kapcsolattartás egy demokraták részéről megmutatja, hogy az amerikai progresszív mozgalomnak súlyos problémákkal kell szembenéznie az baloldal megváltozó céljait és értékeit, illetve Izraellel való viszonyát tekintve.

 

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cicologus
2023. november 18. 22:50
fekete pákót kell megkérdezni
palika-2020
2023. november 18. 20:39
A probléma az, hogy senkinek nem esik le miert letezik a szelsoseges megnyilvanulas, miert van még mindig keresztenyuldozes a vilagban. Politikai vonalra viszik a kerdest, azt hiszik az emberek ez csupan egy kozonseges megszokott viszály, ellensegeskedes, es nehenyan ennek, vagy annak drukkolnak. Ennel sokkal tobbrol van szo, ha vennek a faradsagot es elolvasnak a Bibliat, kicsit kinyilna a szemuk. Le van irva: Mivel jonak es rossznak tudoja lett az ember a bunbeeses altal, igy folyamatos a harc a jo es a rossz kozott. A Satan embergyilkos volt kezdettol fogva, a hazugsag atyja! Ezert tartunk itt, ezert van LMBTQ, ezert uldozik a keresztenyeket, ezert van mindig kozpontban a vallasi kerdes, ezert erezzuk es latjuk, hogy a vilag kezd megorulni. Óriasi bunok ezek, de egyet ne felejtsen el senki, Isten letezese nem a gondolatunktol, nem a hitunktol fugg. El fog jonni es nem lesz jokedveben, olvassatok csak el a Jelenesek konyvet, nem babra megy a jatek.
kiss.istvan770
2023. november 18. 18:55
"... azon tétel bizonyítása volt, miszerint „a zsidók” felelősség a transzatlanti emberkereskedelemért." Egy nagy büdös ló...t! A feketék Afrikában évezredek óta irtják egymást. Akit nem gyilkolnak le, azt rabszolgává teszik. Már az ókorban is folyt a feketék közt a rabszolga kereskedelem. Ókori, egyiptomi írásos bizonyítékok is vannak rá. A feketék minimum bűnrészesek a transzatlanti emberkereskedelemért. Nem mintha oda lennék a zsidókért, de ezt hülyeség rájuk kenni. Azt sem árt tudni, hogy az amerikai kontinensre szállított rabszolgákat nem a fehér, vagy zsidó rabszolga kereskedők fogdosták össze, hanem fekete rabszolga kereskedőktől vásárolták! Azt sem árt tudni, hogy az amerikai kontinensen élő 100 feketéből csak kb. 20-nak voltak rabszolgák a felmenői, 80-nak bevándorlók az ősei. Azaz legfeljebb magukat "rabolhatták" el Afrikából.😛
szarvas-2
2023. november 18. 13:40
Azt a legbutább niggerek is tudják,hogy a rabszolgakereskedelem ( is) zsidó biznic volt. Közeleg az idő,hogy a leszármazottakat ,a nevük alapján házrol házra fogja keresni a BLM-akiket a sorosfélék is pénzelnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik