Gyűrűzik tovább a brüsszeli korrupciós botrány, súlyos ügyekben sikerült lefizetni az európai döntéshozókat

„Ha nem folyt volna épp a világbajnokság, nagyon más néven emlegettük volna az Európai Uniót megrázó korrupciós botrányt”. Nem kevesebbet állít a Politico ma megjelent, hosszú elemzése, mint hogy a brüsszeli korrupciós botrány valójában legalább annyira Marokkó-Gate, amennyire Katargate – s elmondanak minden részletet az európai szuverenitásba való dermesztő beavatkozásból.

Kövesse velünk a thrillert!

Egy jól fizető szerelem kezdete

A belga titkosszolgálatok 2022 végén kaptak egy – a Politico birtokába jutott – anyagot egy „megbízható európai titkosszolgálattól”, mely szerint az Európai Parlament két olasz tagját marokkói kémek lefizették annak érdekében, hogy „előmozdítsák a (Marokkói – a szerk.) Királyság érdekeit” az EP-ben.

Abderrahim Atmún – Marokkó 2019-ben kinevezett varsói nagykövete – az anyag szerint marokkói közpénzzel fizette le az Európai Parlament tagjait, hogy „vagy akadályozzák meg a marokkói érdekkel ellenkező határozatok megszavazását, vagy átvigyenek olyan határozatokat, melyek Marokkó érdekét szolgálnák, s ezáltal hozzájárulnának az ország imázsának javításához.” 

Atmún brüsszeli ténykedésének megkezdése előtt Franciaországon keresztül igyekezett befolyásolni az európai politikát, a marokkói-francia szenátusi baráti tagozat elnökeként 2011-ben a Becsületlégió kitüntetést, Franciaország egyik legrangosabb állami elismerését is megkapta Nicolas Sarkozy akkori francia köztársasági elnöktől – majd a Marokkó-EU parlamenti vegyesbizottság marokkói társelnöke lett, melynek az EP oldaláról Panzeri volt a másik társelnöke.

Megérte Marokkó barátjának lenni

Panzerit a marokkói külügy már 2011-ben úgy azonosította be: vagy „fajsúlyos szövetséges” lesz, vagy „potens ellenség”. Atmún pedig mindent megtett azért, hogy inkább előbbivé váljon: Panzeri 2014-es EP-választási kampányához ötvenezer euróval járult hozzá Marokkó, ugyanis fizettek neki Milánóban egy rendezvényt, melyen a helyi marokkói diaszpórának kampányolhatott.

Emellett családjával együtt többször járt marokkói közpénzen az észak-afrikai országban, melyek során rendszerint az ötcsillagos La Mamounia hotelben szálltak meg Marrákesben – itt a szobaár éjszakánként kétszázezer forinttól indul. Gyümölcsöző együttműködésüknek köszönhetően VI. Mohamed marokkói király 2014 augusztusában mindkettejüket a Trón Rendjével tüntette ki. 

2019-ben aztán további ötvenezer eurót kapott a marokkói titkosszolgálattól, a DGED-től (Tanulmányozási és Dokumentációs Főigazgatóság) 

Panzeri legalább három megbeszélésen vett részt a marokkói fővárosban, Rabatban a DGED vezetőjével, Cozzolinót pedig Varsóban igazították el a marokkói szolgálatok. Atmún és Panzeri legalább egy alkalommal együtt vacsorázott a Katar-ügyben szintén érintett Marie Arena belga szocialista képviselővel, aki Panzerivel együtt is részt vett Marokkóban marokkói pénzből fizetett utazásokon, ahogy Arena fia, Ugo Lemaire is.

A legfontosabb geopolitikai ügyekért fizettek

VI. Mohamed 2016-ban döntötte el és tette közhírré: Marokkó első számú külpolitikai prioritása Nyugat-Szahara ügye. 

A legfontosabb, Panzeri, Cozzolino és Arena lobbitevékenységét igénylő ügyek

2019-ben sikerült úgy átvinniük egy EU-Marokkó halászati megállapodást, hogy Nyugat-Szaharát (melynek a partjai érintettek voltak) meg sem kérdezték az ügyben. Emellett Panzeri elintézte azt is, hogy marokkói kormányellenes aktivisták ne kaphassák meg az EP emberjogi díját, a Szaharov-díjat, de intézett a Marokkóval ellenséges Algériát elítélő EP-határozatot is, illetve kivetette Marokkót egy emberjogi jogsértésekről szóló EP-jelentésből.

Mégsem volt jó üzlet

A marokkói lobbi aztán Panzeriék őrizetbe vétele után fordítva sült el: az Európai Parlament huszonöt éve most először ítélte el az Európai Parlament emberjogi kihágásait, a kérdéses 2019-es halászati megállapodást pedig az Európai Unió Bírósága vizsgálja, és akár törölheti is.

Az EU belügyeibe beavatkozó Marokkóval szemben ugyanakkor az Európai Unió többi intézménye továbbra sem lépett fel különösebben határozottan. Továbbra is folyik migráció- és terrorellenes együttműködés – már csak azért is, mert Marokkó időnként úgy zsarolja a neki kevésbé szimpatikus európai országokat a migránsokkal, mint Belarusz Lengyelországot. 2021-ben átengedett Spanyolország észak-afrikai exklávéjába, Ceutára nyolcezer migránst, miután a Polisario Front vezetője Spanyolországban egészségügyi ellátást kapott, a korrupciós botrány kirobbanása óta pedig Annelies Verlinden belga belügyminiszter állítása szerint Belgium alig tud visszaküldeni elutasított menedékkérőket Marokkóba. 

Az EU továbbra is Marokkó legnagyobb kereskedelmi partnere és fontos segélyezője, Marokkót pedig semelyik európai kormány nem ítélte el hivatalosan. A szeptemberi marokkói földrengés után az EU egymillió euró gyorssegélyt küldött Rabatnak, Spanyolország és Portugália pedig az észak-afrikai királysággal együtt fogják majd rendezni a 2030-as labdarúgó vb-t. Idén ősszel pedig Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöknél járt a marokkói miniszterelnök, s a Bizottság újságírói megkeresésre nem árulta el, szóba került-e tárgyalásukon a marokkói beavatkozás az európai politikába.

Akcióban a jogállam

Mindettől valószínűleg nem független, hogy a belga hatóságok gyakorlatilag hetente változtatják meg álláspontjukat azzal kapcsolatban, hogy éppen körözik-e Atmúnt. Januárban a varsói marokkói nagykövettel (és a katari munkaügyi miniszterrel) szemben nemzeti elfogatóparancsot léptetett életbe a belga rendőrség, de ezeket még abban a hónapban visszavonatta a nyomozási bíró. Később ezek újra életbe léptek, aztán az egyiket – nem tudni, melyiket – visszavonták.

Úgy tudják: belga sajtóinformációk szerint nemrég azért vonták vissza a katari miniszter körözését, mert Katar segített kihozni Iránból egy belga segélyszervezeti munkatársat. Ezt aztán a belga miniszterelnök cáfolta, jelezve, hogy a tárgyalásokat nem is Katar, hanem Omán segítette. Kérdés az is, hogy európai uniós elfogatóparancs miért nincs érvényben kettejük ellen – ugyanis míg a nemzeti elfogatóparancsok ellen Atmúnt és a katari minisztert védené a diplomáciai immunitás, az európai ellen ez nem véd.

Atmúnt szolgálati helyén, Lengyelországon kívül bármely európai országban el lehetne fogni – de ez a kérdés valószínűleg már elméleti marad, mert a varsói nagykövet betegségre hivatkozva régóta marokkói rezidenciáján tartózkodik.

Nyitókép: Fadel Senna/AFP