törvénytelennek nevezte a romboló „kínai vizekre történő behatolását”.
A térségbe nem először érkezett amerikai hadihajó, a hetedik flotta pedig már korábban megerősítette, hogy végez „rutinműveletet a térségben”, kiemelve, hogy Washington „továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy minden légi és vízi úton jelen legyen, ahol a nemzetközi jog ezt megengedi”.
Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.
(MTI)
Nyitókép: Illusztráció / OMAR-KAREEM POWELL / US NAVY / AFP