A Hamász azzal vádolja az ENSZ-szervezetet, hogy „összejátszik” Izraellel
Szaláma Marúf szerint „az UNRWA és annak vezetői felelősek a humanitárius katasztrófáért”.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Senki sem tudja, hogy az illegálisan érkező milliók között hány potenciális terrorista lehet.

„A palesztin terrorszervezet, a Hamász brutális mészárlása, amelyet ártatlan izraeli civilek ellen követett el, új fejezetet nyithat a nyugati világ közel-keleti politikájában és az illegális menekültekhez való viszonyában.
Már most érzékelhető, hogy sokkolta az európai közvéleményt azoknak a tüntetéseknek a sorozata, amelyeken az antiszemita, Izrael ellenes jelszavak mellett a terrorszervezetet éltették.

Ez pedig egyértelműen rávilágít azokra az integrációs nehézségekre, amelyekkel azok a nyugat-európai országok küzdenek, akiknél jelentős muszlim hátterű bevándorló közösség él. Az október eleji borzalmas mészárlás változást fog hozni az európai migrációs politikában is, hiszen senki sem tudja, hogy az illegálisan érkező milliók között hány potenciális terrorista lehet.”
***
Nyitókép: SAID KHATIB / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Szaláma Marúf szerint „az UNRWA és annak vezetői felelősek a humanitárius katasztrófáért”.
