Választás Lengyelországban – nyert a kormánypárt, de a végső győzelem az ellenzéké

Írta: Dobrowiecki Péter, kutatási vezető, Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért

Végtelenül kiélezett és még a megszokottnál is hevesebb hangvételű, elsősorban szociális és biztonságpolitikai témákra fókuszáló kampányidőszakot követően október 15-én egy, számos lengyel elemző szerint történelmi fontosságú választás során dönthettek a lengyel szavazók az ország élén álló új kormány összetételéről. Az elsődleges verseny ezúttal is a lengyel belpolitikát közel két évtizede meghatározó, az országot 2005 óta felváltva, különböző összetételű koalíciós kormányok élén irányító Jog és Igazságosság (PiS), valamint elsődleges ellenzéki kihívója, a 2018-as önkormányzati választások óta a Polgári Koalíció (KO) szövetség részeként politizáló Polgári Platform (PO) között zajlott. A tét nem kevesebb volt, mint hogy – a modern, demokratikus Lengyelország történelmében egyedülálló módon – a PiS egymást követő harmadik alkalommal alakíthat-e kormányt, vagy sikerül-e a nyolc év ellenzéki lét után a hatalomba való visszatérés a KO/PO-nak. Az előzetes felmérések alapján egyik nagy párt sem számíthatott elegendő támogatottságra egy önálló kormányalakításhoz, így kulcskérdés volt a koalíciós partnerekként felmerülő három kisebb párt, pártszövetség szereplése is, melyek egy jó eredmény birtokában könnyen a mérleg nyelvét jelenthették a PiS és a KO/PO között.

 mely keretében a szavazók négy, az uniós migrációs paktumban foglalt betelepítési kvótával, az állami vagyon privatizációjával, a nyugdíjkorhatár emelésével, valamint a belarusz határon emelt határzár felszámolásával kapcsolatos kérdésekre válaszolhattak helyeslő, vagy nemleges válasszal. Az időzítés korántsem lehetett véletlen. A referendummal kapcsolatban a „négyszer nem” jeligével kampányoló PiS nem titkolt szándéka volt saját szavazóbázisának a mobilizálása és a bizonytalan szavazók megszólítása, elhódítása. Ezzel szemben a referendum tartalma nem kis kihívást jelentett az ellenzék pártjainak, hiszen az egyszerű igen-nem kérdések esetében, sem a kormánnyal ellentétes álláspont képviseletére, sem pedig az általános voksolástól való távolmaradásra nem buzdíthatták híveiket. Ráadásul a lengyel szabályozás értelmében az érvénytelenül – például üresen leadott – szavazólapok szintén beleszámítanak a részvételbe. Jobb megoldás híján így a népszavazási kérdőív átvételének megtagadására bíztatták szavazóikat az ellenzéki pártok, míg az előzetes közvéleménykutatások alapján a PiS joggal reménykedett a magas – a népszavazás eredményét a Szejmre nézve kötelező érvényűvé tévő – 50%-ot meghaladó részvételi arány elérésében.

Főszerepben a választói listák

A lengyel választási rendszer sok mindenben különbözik a magyar rendszertől, így annak sarkalatos pontjait érdemes röviden áttekinteni. A törvényhozás alsóházának (Szejm) képviselőit a 41 eltérő nagyságú választási kerületben meghirdetett pártlistákra leadott szavazatokkal választják meg, míg a felsőház (Szenátus) szenátorai többségi szavazás útján nyerhetik el a választók bizalmát az ország 100 szenátusi egyéni választókerületében. A Szejmben összesen 460 mandátumot lehet szerezni, melyek egyszerű többsége – 231 mandátum – már elégséges a kormányalakításhoz. Egy esetleges köztársaság elnöki vétó felülírásához azonban már minősített háromötödös többségre van szükség, melyhez 276 mandátum kell – ekkora támogatottsággal mindezidáig egy lengyel kormány sem rendelkezett a rendszerváltás óta. Fontos megemlíteni, hogy a leadott szavazatok számától függetlenül az opolei választókerületből egy biztos mandátum a német nemzetiségi jelöltet illeti. Önállóan induló pártoknak 5, míg közös listán szereplő pártszövetségeknek 8%-os bejutási küszöböt kell megugraniuk az alsóházba való bejutáshoz.

A különböző nagyságú választókerületek közül a legkisebb a hét mandátum sorsáról döntő czestochowai, míg a legnagyobb a 20 mandátumot érő varsói. Utóbbihoz számolják hozzá a külföldön élő lengyelek által leadott szavazatokat is. Az előzetes regisztráció alapján lehetett számítani ezen szavazatok számának drasztikus növekedéséhez, ugyanis választásokat megelőzően több, mint 600 ezren jelezték szavazati szándékukat a 417 külföldi szavazási helyszín valamelyikén. Végül a külföldön leadott érvényes szavazatok száma megközelítette az 575 ezret, jóval meghaladva a négy évvel ezelőtti értéket (mintegy 314 ezer).

A pártokat és mozgalmakat tekintve rendkívül heterogén lengyel belpolitikai színtér hagyományaihoz megfelelően ezúttal is több, mint három tucat párt kapott helyet az országosan felállított 10 választási lista valamelyikén, amely egyes választókerületekben egy további, 11. választási listával lett kiegészítve. A kormányzó PiS-vezette pártkoalíció választási listájával szemben a Szejmben helyet foglaló ellenzék négy önálló választási listát állított fel, amelyeken számos kisebb párt és mozgalom képviselője is helyet kapott. A listaállításokat megelőzően egy esetleges, a szélsőjobboldali Konföderációt kivéve az összes ellenzéki pártot összefoglaló, közös lista állítása is felmerült, azonban ez a lehetőség végül konszenzus híján hamar el lett vetve. Ennek megfelelően az ellenzéki pártok közül a KO/PO, az Új Baloldal és a Konföderáció önállóan állt rajthoz, míg a Lengyelország2050 és a Lengyel Néppárt (PSL) Harmadik Út néven közös listát állított. Utóbbi esetben 

Az egykoron szebb támogatottságot is magáénak tudó, a PO-val közösen kormányzó PSL, illetve a 2020-2021 fordulóján a lengyel politikai élet új üstököseként felemelkedő (majd ugyanilyen gyorsan aláhulló) Lengyelország2050 előzetes támogatottsága ugyanis kevésnek bizonyulhatott volna az 5%-os küszöb eléréséhez, közösen indulva viszont már a szavazatok 8%-a is elég lett a bejutáshoz.

A szenátusi helyek elosztásával kapcsolatban ugyanakkor sikerült (részlegesen) közös álláspontot kialakítaniuk az ellenzéki erőknek. Jelenlegi szenátusi többségük megőrzése érdekében a legtöbb ellenzéki párt (KO/PO, Új Baloldal és Harmadik Út) februárban aláírta az úgynevezett szenátus paktumot, amelyben megegyeztek egy közös szenátusi pártlista felállításáról.

A megszokott lengyel politikai sokszínűség hagyományaihoz híven a szavazólapokon a fenti pártlistákon kívül voksolni lehetett még a Pártonkívüli Önkormányzatiak (az elnevezés ellenére ezen lista is bőven tartalmazott pártokat), az Egy Lengyelország, a Liberális Lengyelország – Vállalkozók Sztrájkja, a Jólét és Béke Mozgalma, valamint a Normális Ország listáira is, azonban az előzetesen 2-3% körül mért önkormányzatiakon kívül ezek közül egyik sem számíthatott reálisan releváns számú szavazatokra.

Eredmények

A modern Lengyelország történetében egyedülállóan magas választói részvétel mellett – az országos 74,38%-os részvétel mellett a legtöbben a Mazóviai vajdaságban (79,27%), míg a legkevesebben az Opolei vajdaságban (66,55%) szavaztak – a PiS 35,38%-kal megőrizte első helyét (2019: 43,5%) a 30,7%-kal (2019: 27,4%) a második helyen befutó KO előtt. A harmadik helyen az első alkalommal rajthoz álló Harmadik út végzett 14,4%-kal, megelőzve a 8,61%-ot elérő Új Baloldalt (2019: 12,6%), valamint a Szejmbe utolsó pártként bejutó, szavaztok 7,16%-át elnyerő (2019: 6,81%) Konföderációt. Nem szerzett mandátumot ugyanakkor a Pártonkívüli Önkormányzatiak, ami mindössze a voksok 1,86%-át kapta. A PiS számára intő jel, hogy a rekord magas részvétel mellett a párt mintegy félmillió szavazattal kevesebbet kapott, mint tette azt négy évvel korábban közel 13%-kal alacsonyabb részvétel mellett. Ezzel szemben 

Mindez azt jelenti, hogy a kormányalakításhoz alsóházi többség (231) elérésére a jelen pillanatban a közös kormányzásban már elviekben megegyező három pártömörülésnek: KO (158 mandátum), Harmadik Út (61) és Új Baloldal (30) van a legnagyobb esélye. A 196 mandátumot elérő PiS-nek és a mindössze 15 mandátumig jutó Konföderációnak egy esetleges sikeres koalíciós tárgyalást követően is még hiányozna 20 mandátum a minimális többséghez.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a PiS nem tudta visszaszerezni már korábban elvesztett többségét a lengyel parlament felsőházában, a Szenátusban sem. Bár a párt képviselői arányaiban itt is a legtöbb szavazatot kapta 34,81%-kal, a három ellenzéki pártszövetség összefogása miatt az ellenzéki szenátorok szinte kétharmados többségben lesznek – a szenátusi paktum jelöltjei 66, míg a PiS 34 szenátorral rendelkezhet majd a következő ciklusban.

A választásokkal párhuzamosan rendezett népszavazás is kedvezőtlen eredményt hozott a kormánypártok számára. Bár a népszavazási kérdőíveket felvevők elsöprő arányban szavaztak a PiS által szorgalmazott nemleges válasszal. A 40,91%-os részvétel nem érte el az érvényességhez szükséges 50%-os értékhatárt és messze elmaradt az előzetesen várt szavazói számoktól.

Előzmények 

A négy évvel ezelőtti választásokon a PiS magabiztosan őrizte meg vezető helyét, közel 2,5 millió új szavazattal gazdagodva 2015-höz képest. A lengyel mértékkel rendkívül magas, 61,74%-os választói részvétel miatt ugyanakkor ez az eredmény pontosan ugyanannyi, 235 mandátumot, hozott számára mint 2015-ben. Ezzel párhuzamosan azonban kudarcként kellett elkönyvelnie Jarosław Kaczyński pártjának a Szenátus fölötti ellenőrzés elvesztését. A parlamenti többséghez szükséges 231 fős határ közelsége és a kormányt akár ellenzékből is támogatni hajlandó politikai erők hiánya a 2015-2019-ös ciklusnál nehezebb kormányzási körülményeket vetített elő a PiS számára, amely a vele közös listán szereplő kisebb konzervatív pártokkal közösen alakított koalíciós kormányt Mateusz Morawiecki vezetésével. A ciklus során az Egyesült Jobboldal néven politizáló kormánykoalíció több belső válságot is átvészelt, melyek akár a kormány bukásához és előrehozott választásokhoz vezettek volna. Míg a Zbigniew Ziobro igazságügy miniszter vezette Szolidáris Lengyelországgal (2023-tól Szuverén Lengyelország) való belső konfliktusok – a közös politikai érdekekre való tekintettel – az utolsó pillanatokban, de mindig áthidalásra kerültek, addig a Jarosław Gowin miniszterelnök-helyettes, valamint munkaügyi és technológiai miniszter vezette Egyetértés 2021-ben a koalícióból való kilépés mellett döntött. Bár ugyanezen párt szakadárjai által létrehozott Republikánusok párt képviselői visszatértek a kormányba az átalakulást követően, a kormánykoalíció immár csak minimális és ingatag parlamenti többséggel bírt a Szejmben.

 A 2020 nyarán rendezett elnökválasztás során a megosztott ellenzék nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Az első fordulóban Andrzej Duda (PiS) hivatalban lévő államelnök és Rafał Trzaskowski (KO/PO) varsói polgármester mögött meglepetésre, 13,7%-kal a harmadik helyet megszerző Szymon Hołownia, illetve más kisebb ellenzéki pártok szavazóinak az egyöntetű támogatásának hiányában a második fordulóban az ellenzéki jelölt csak megszorongatni, de legyőzni már nem tudta a PiS jelöltjét (rekord magas 68,1%-os részvétel mellett Duda végül kicsivel több mint két százalékkal meg tudta előzni kihívóját). A választásokat követőn a nem sokkal mozgalomból párttá váló, Hołownia-vezette, Lengyelország2050 ekkor tűnt fel először a lengyel pártpolitikai színtéren rövid ideig még a bezuhanó támogatottságú KO/PO-t is maga mögé utasítva a felmérésekben.

A KO/PO lejtmenete és a párt belső megújítására tett kísérletek kudarca Donald Tusk egykori miniszterelnök lengyel belpolitikába való visszatéréshez vezetett 2022-ben. A 2014-ben regnáló miniszterelnökként az Európai Tanács elnöki székéért Varsót Brüsszelre cserélő – egyesek szerint a PO esetleges választási veresége elől előre menekülő és pártját hátrahagyó – Tusk visszatérése újból a végletekig kiélezte a sokszor személyes sérelmeken is alapuló politikai vitákat a PiS és a KO/PO között. A PO régi-új pártelnökeként Tusk ugyanakkor stabilizálni tudta a pártot, mely a mérésekben a PiS-t megközelíteni nem tudta, lemaradását mégis belátható távolságúra csökkentette.

Kampány a háború árnyékában

A lengyel nemzetpolitikai prioritásokat ismerve kevéssé meglepő, hogy az Ukrajna elleni orosz agressziót követően az Ukrajna mellett és Oroszországgal szemben való kiállás mikéntjei uralták a lengyel politikai közbeszédet. Teljes politikai konszenzusról azonban már pár hónappal a harcok megkezdését követően sem lehetett szó a Konföderáció külön utas – az ukrán menekülteknek járó állami juttatások mértékét hevesen kritizáló – álláspontja miatt. Ebben a helyzetben a hivatalos kampányidőszakot megelőzően a fent említett példától eltekintve az ellenzék pártjai nehezen tudtak önálló tematikus elemekkel megjelenni a közvélemény előtt. A nemzetközi színtéren is rendkívül határozottan fellépő lengyel kormánykoalíció pártjai – belpolitikai értelemben – elsődleges haszonélvezői voltak a háború miatt kialakult közhangulatnak. A háború elhúzódásával, az Oroszország jelentette közvetlen veszélyhelyzet társadalmi érzékelésének csökkenésével újból a belpolitikai kérdések kerültek előtérbe. Mi több, a választásokhoz közeledve a lengyel piacon megjelenő ukrán mezőgazdasági termékek ügye felülírta az addig látszólag harmonikus lengyel-ukrán kormányközi kapcsolatokat. Az elégedetlenségüket egyre hangosabban kifejező gazdák végül lépéskényszerbe hozták a PiS-vezette kormányt, mely joggal tartott kulcsfontosságú vidéki szavazótáborának – elsősorban a PSL és így közvetve a Harmadik Út javára való – gyengülésétől.

Ezzel párhuzamosan ismételten a középpontba került a lengyel ellenzék és a kormány által 2015 óta, ellenkező előjellel, de folyton-folyvást napirenden tartott kérdés: Lengyelország Európai Unión belüli szerepének a megítélése. A politikai álláspontok mellett gyakran világnézet és értékrendbéli különbségekre is rávilágító vita részeként a KO/PO-vezette ellenzéki „européer” pártok rendre az EU-ból való kilépés, kizárás vélt előkészítését vetettek a „Lengyelországot Európából kivezető” kormány szemére, 

 A kölcsönös vádaskodás mellett ennek megfelelően a kampányban a hagyományokon és konzervatív értékeken nyugvó szuverén lengyel politika és a nemzeti önrendelkezés további európai képviseletét (PiS), vagy az uniós intézményekkel való mihamarabbi kiegyezés révén az európai politika első vonalába ismételten visszakerülő, modern európai értékeket valló Lengyelország (KO/PO) víziójának fontosságát próbálták meg kidomborítani a pártok.

Szintén kiemelt helyet kapott a kampányban a migráció kérdése. A lengyel-belarusz határ mentén 2021 késő őszén kibontakozó migrációs krízis az első alkalommal közvetlen közelségbe hozta a lengyel szavazók számára az Európába irányuló – korábban csak elvi kérdésként kezelt – migráció jelenségét. A határon felépített kerítés védelme, az országba irányuló további illegális migráció megakadályozása, valamint az EU által szorgalmazott közös eljárásmód elutasítása mind-mind fontos elemét képezték az állam gondoskodó és védelmező szerepét – és így a közbiztonság javítását, továbbá a Lengyel Hadsereg modernizálását – kampányában különösen kidomborító kormánypártnak. Az ellenzék ezzel szemben az ún. vízum botrány kitörését követően – a voksolás előtti időszakban derült ki, hogy több lengyel külképviselet is közvetítő cégek útján pénzért árult munkavállalói vízumot EU-n kívüli állampolgároknak – tömeges méreteket öltő korrupciót emlegetett.

A kölcsönös vádaskodás mellett természetesen jutott idő a megfelelő célcsoportoknak tett választói ígéretekre is. A PiS az idősebb korosztályt, valamint a szegényebb vidéki szavazóknak üzent a korkedvezményes nyugdíj, továbbá a 13. és 14. havi juttatások bevezetésével, a fiatalkorú gyermekek után járó havi 500 zlotyit kitevő juttatás 800 zlotyira való emelésével, vagy a nyugdíjasoknak és fiatalkorúaknak szánt ingyenes gyógyszerkészítmények és kis helyi beszállítókat támogató intézkedések megígérésével. A KO/PO ezzel szemben inkább a középosztály és a liberális nagyvárosi szavazókat megszólító intézkedéseket sorolt fel 100 pontos – egy esetleges kormányzás első száz napja során megvalósítandó – választási programjában. A párt a jelenlegihez képest duplájára, azaz 60 ezer zlotyra emelné az adómentes évi jövedelem összegét, visszaállítaná a rászoruló nők mesterséges megtermékenyítésének állami finanszírozását, emellett mindegy harmadával emelné a pedagógusok béreit is. Az egyetlen reális bejutási eséllyel rendelkező, deklaráltan baloldali politikai pártként az Új Baloldal szintén a szociális kérdéseket helyezte kampányának középpontjába – többek között 35 órás munkahetet és évi 35 nap szabadságot, diákoknak szóló ingyenes tömegközlekedést, továbbá új bölcsődei helyek megteremtésére és állami bérlakások építésére irányuló programok bevezetését ígérte kormányra kerülésük esetén.

A szociális kérdésekben esetenként még a PiS-nél is konzervatívabb álláspontot képviselő, egyúttal azonban a kormány szociális intézkedései ellen felszólaló, ultraliberális gazdaságpolitika mellett síkraszálló Konföderáció a kampány során tudatosan erősítette establishment-ellenes, a korábbi PO és PiS kormányok örökségét egyaránt elutasító üzenetét. A PiS egyetlen lehetséges koalíciós társaként szóba jövő párt még a szombat hajnalban érvénybe lépő kampánycsend előtti utolsó rendezvényein is 

 az elmúlt közel két évtized politikai vetésforgójával elégedetlen választók szavazatait. Két, sok ügy mentén markánsan különböző állásponton lévő, párt választási szövetségeként a Harmadik Út feladata ígérkezett talán a legnehezebbnek a kampánytémák kialakításakor. A pártszövetség két entitását megosztó témákban igyekezett kompromisszumkésznek mutatkozni, az többnyire konzervatív szavazókkal rendelkező PSL például támogatja a mostani kormány szigorú abortusztilalmát, míg a Lengyelország2050 hajlandónak mutatkozna elismerni a nők önrendelkezési jogát. Jobb megoldás híján semleges állásponton maradtak a mostani kampány során – ígértük szerint hatalomra jutásuk esetén népszavazáson dőlhet el majd a kérdés.

Lengyelország – A, B, (C)? 

Az elmúlt években unalomig ismert elemzői megállapítása vált Lengyelország politikai megosztottsága. A választói térképeken is látványosan kirajzolódó nyugat-kelet, város-vidék, jómódú-szegényebb, liberális-konzervatív ellentét megtestesítéseként gyakran szoktak a lengyelek „A” és „B” Lengyelországról beszélni. Előbbi alatt a jobb körülmények között élő, nagyvárosi, liberálisabb, „nyugatibb” értékek szerint élő lengyeleket szokták érteni, míg utóbbi inkább a szegényebb, kisvárosi-vidéki, konzervatívabb értékeket valló, vallásosabb lakosságot takarja. Kevéssé meglepő módon a választási eredmények alapján a KO/PO „A”, míg a PiS „B” Lengyelország szavazóinak az elsődleges pártja. Ennek megfelelően 2015 óta a PiS-vezette kormányok számos intézkedéssel támogatták a lengyel társadalom ezen szegmensét, ezzel szemben az önkormányzati választásokon a nagyvárosokban rendre győzedelmeskedő KO/PO pont a másik választói csoportra építve igyekezett újból felépíteni magát. Nem véletlenül járták a PiS vezető politikusai a kampány időszak alatt sorra a kis vidéki helyszíneket is, míg a KO/PO Varsóban szervezett többször is nagy tömegeket megmozgató tüntetéseket és felvonulásokat. „A” és „B” Lengyelország képviseletét maguknak követelő nagy pártok sorozatos összecsapása és ezúton való kompromittálódása már több alkalommal is protestpártok feltünéséhez (majd alábukásához) vezettek az elmúlt évtizedekben, ugyanakkor a jelen helyzet látszólag egy alternatív forgatókönyvnek kedvez.

Ezen polgárok a PiS politikájának elutasítása mellett a KO/PO-ra sem tekintenek szimpatikus alternatívaként. Helyette az új, vagy teljesen átalakult politikai formációkat preferálják. A felmérések szerint a 25 év alatti korosztály körében az Új Baloldal és a Konföderáció a legnépszerűbb. Utóbbi támogatottsága különösen a vidéken élő fiatal férfiak körében magas, míg előbbi ugyanezt az eredményt mondhatja magáénak a városi fiatal nők esetében. Ezen választói térképeken kevésbé láthatóan kirajzolódó alternatív, akár „C” Lengyelországnak is nevezhető csoport a mostani trendek alapján a korábbinál nagyobb befolyással bírhat a választások kimenetelére. Ugyanakkor előzetes felmérések feltételezték, hogy pont a fiatal női választók esetében átlagon felüli lehet a szavazástól távolmaradók aránya. A közvélemény kutatásokban a nagyvárosi fiatal nők – akik közül sokan részt vettek az abortusz szabályozás szigorítása elleni tömegtüntetéseken – elsődlegesen a megfelelő politikai képviselet hiányát jelölték meg azon okként amiért esetlegesen nem kívánnak majd az uránkhoz járulni.

Következtetések 

A jelen állás szerint a KO, Harmadik Út és Új Baloldal választói listáin helyet foglaló pártok alakíthatnak kormányt Lengyelországban. Az elért eredmények alapján az új kormányon belül a KO szerepe lesz a legmeghatározóbb – ők adhatják majd az új miniszterelnököt is le – ugyanakkor a másik két lista meggyőző szereplése, illetve a pártok egymásra utaltsága valószínűsíti, hogy a legfontosabb minisztériumok közül jónéhányat a másik két lista vezető politikusai irányítanak majd. Könnyen elképzelhető, hogy a 2025-ös elnökválasztás is befolyásolja majd azt hogyan dönt a KO a miniszterelnök-jelöltjének személyéről.

A rendkívül magas választói részvétel nem csak a népszavazás esetében írta felül az előzetes várakozásokat, hanem negatívan érintette a kisebb, azonban elkötelezettebb szavazótáborral rendelkező pártokat. Mindez különösen a Konföderáció esetében volt ez jól megfigyelhető. A PiS-el a nemzeti szavazatok jobb-széléért versenyt futó párt esetében egyszerűen már nem voltak rejtett tartalékok amikor az addig távol maradó szavazók mobilizálására kellett volna sort keríteni.

 – amennyiben Andrzej Duda a szokásjog szerint a legtöbb szavazatot kapott pártot kéri fel a kormányalakításra. Feltéve persze, hogy a PiS élni kíván alkotmányos jogaival és nem mond le előzetesen a kormányalakítás lehetőségéről. Erre ugyanakkor az eddigi nyilatkozatok fényében kevés esély látszik. A Lengyel Alkotmány értelmében ugyanis a Szejm és a Szenátus első ülését az államelnök a választást követő 30 napon belüli napra hívja össze, ezért annak legkésőbb november 14-ig meg kell történnie. Az elnök feladata továbbá a miniszterelnök kijelölése, aki javaslatot tesz neki a minisztertanács összetételére. Az elnök a Szejm első ülésétől vagy az előző Minisztertanács lemondásának elfogadásától számított 14 napon belül a kormánnyal együtt kinevezi a miniszterelnököt, majd további 14 napon belül az új miniszterelnökről bizalmi szavazás keretében szavaz a Szejm. Az új kormány megszavazásához abszolút többség és a képviselők törvényes létszámának legalább felének jelenléte szükséges. Amennyiben azonban a Minisztertanács kinevezésének ez a módja nem sikerül, akkor a Szejmnek kell megválasztania a miniszterelnököt és a kormányt. A miniszterelnök-jelöltet legalább 46 képviselőből álló csoport javasolhatja, és a jelölt elfogadásához a törvényes képviselői létszám legalább felének jelenlétében abszolút szavazattöbbség szükséges. Az elnök nem tagadhatja meg az így megválasztott kormány kinevezését és eskütételét. Mindez azt jelentheti, hogy Lengyelország élén az elkövetkező hónapokban egy-PiS vezette ügyvivő kormány áll majd. A fennmaradó időkeretet a kormánypárt a fennálló erőviszonyok esetleges háttéralkuk útján való módosítására használhatja majd fel, míg a három kormányzásra készülő ellenzéki párt-pártszövetség elsődleges feladata ennek megakadályozása lesz.

A 2024 tavaszára halasztott önkormányzati, majd az ezt néhány hónappal követő európai parlamenti választások közelségére való tekintettel a PiS számára fontos, a megfelelő következtetések levonása mellett, az ellenzéki létre való gyors felkészülés. A mostani kudarcot jelentő első hely ellenére – a PiS az elmúlt 8 országos lengyel választást rendre megnyerte – Jarosław Kaczyński pártja még mindig Lengyelország vezető politikai ereje, melyet a párton belül meglévő ellentétek ellenére sem fenyegeti a széthullás veszélye. Azonban a lengyel társadalomban végbemenő demográfiai, szemlélet béli változások alapvetően nem kedveznek a párt számára – mi több a mostani helyzetben nem is nagyon van kilátás a választói kör bővítésére. A párt és személyesen Andrzej Duda számára kulcskérdés lesz, hogy az ellenzék vezette kormány és a PiS delegálta államelnök között milyen kapcsolat lesz az elkövetkező másfél-két évben. Az elnöki vétót felülíró háromötödös többség (276 mandátum) összehozása szinte esélye sincs az új kormánynak, hiszen ehhez nem csak a Konföderáció de a PiS listájáról mandátumot szerző képviselek egy részének a támogatása is kellene. Mindazonáltal a kormány törvényhozói munkáját megbénító elnöki vétó túlzott használata akár a visszájára is elsülhet Duda és a PiS számára.

A Szejmbe bejutó kisebb pártok eredményeit vizsgálva megfigyelhető, hogy

 (a magasabb részvétel ellenére az Új Baloldal lényegében hozta a várt szavazati arányt). Utóbbi esetében lengyel szakértők a túl hamar megkezdett kampány elhibázottságára hívják fel elsődlegesen a figyelmet. A párt már a választási finis vége előtt jóval ellőtte politikai munícióját. Emiatt egyrészt idővel elvesztette a választók figyelméért folytatott versenyt, másrészt a korai mérésekben mutatott meggyőző szereplésével elérte, hogy a többi párt – mindenekelőtt pedig a PiS – komoly ellenfélként tekintsen rá és fokozott erőfeszítéseket tegyen szavazóinak elszívására. A Harmadik Út ezzel szemben éppen ellenkező előjelű utat járt be. A választások utolsó heteiben még sokszor a bejutási küszöb alatt mért kényszer pártszövetség a vasárnapi eredmények alapján Lengyelország harmadik legerősebb pártjává lépett elő. Elemzők szerint ehhez a sikerhez elengedhetetlen volt a fokozott hangulatú kampányban a pártszövetség által többnyire képviselt visszafogott hang, továbbá Hołownia jó szereplése a választásokat megelőző TV-vita során.

Az eddigi eredmények újfent rávilágítanak Lengyelország politikai megosztottságára. Az elmúlt választásokhoz hasonlóan a KO/PO a nyugati, míg a PiS a keleti vajdaságokban tudta begyűjteni a legtöbb szavazatot. Szintén látványosan megoszlanak az eredmények a kis és nagyobb települések esetében. A falvakban, valamint 50 ezer főnél kisebb lélekszámmal rendelkező kisvárosokban ezúttal is a PiS volt a befutó, ezzel szemben az 51-200 ezer és 201-500 ezer fő közötti városokban a PO/KO nyert. A legnagyobb városokot az elmúlt két ciklus során rendre a PiS baloldali-liberális ellenzéke tudta elhódítani.

A magyar-lengyel kétoldalú kapcsolatok esetében 

valamint több vezető ellenzéki politikus – köztük Szymon Hołownia – Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott kritikus kijelentései alapján további nehézségek várhatóak a bilaterálás kapcsolatokban. Egy ellenzék vezette új lengyel kormány felállása egyúttal könnyen az eddigi konfrontatívabb, a nemzeti célokat akár nyílt konfliktusok árán is képviselő lengyel politika feladásához vezethetne. Ezzel pedig Magyarország az uniós színtéren egyik, ha nem legfontosabb, szövetségesét veszítené el.

Nyitóképen: Donald Tusk a jelenlegi lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki mögött (Fotó: JANEK SKARZYNSKI / AFP)