Látszólag újult erőre kapott az EU bővítése körüli lobbi, ugyanis már az „átmeneti juttatások” is előtérbe kerültek a csatlakozásra váró Ukrajna és Moldova kapcsán – írta meg a Politico.
Az EU tavaly Ukrajnát és Moldovát is hivatalos tagjelölt országnak jelölte ki, röviddel az orosz-ukrán háború kirobbanása után. Azóta tulajdonképpen folyamatos a nyomásgyakorlás a két ország mihamarabbi csatlakozása érdekében. Most Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy a hivatalos csatlakozási tárgyalások még ebben az évben kezdődjenek meg.
Továbbá Metsola azzal a rendhagyó javaslattal állt elő, hogy a két jelölt ország törvényhozói „megfigyelő” tagként csatlakozzanak a közgyűléshez. Ez példátlan lépés lenne az EU részéről. Az EP elnöke szerint emellett a csatlakozás küszöbén álló országoknak még számos előnyt lehetne felkínálni, az egységes piaci juttatásoktól kezdve az Erasmus ifjúsági programban való részvételig.
Félreértés ne essék: politikailag, ha egy ország Európára tekint, akkor Európának szélesre kell tárnia kapuit
– mondta Metsola.