„A Tisza párt ugyanazt a liberális álláspontot képviseli a drogkérdésben, mint Brüsszel” – fogalmazott a kormánybiztos

Horváth László szerint érthetetlen a tiszás Raskó György megengedő álláspontja.

A nagykövet az izraeli diplomáciában eddig példátlan lépéssel próbálta felhívni a figyelmet a helyzet súlyosságára.
Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan, és delegációja markáns tiltakozást fejezett ki az ENSZ határozatlanságával szemben a Hamász Gázából indított október 7-i támadása miatt, valamint az arra indított izraeli katonai válasz miatt, amely csaknem tízezer halálos áldozatot követelt eddig.
A nagykövet az izraeli diplomáciában eddig példátlan lépéssel próbálta felhívni a figyelmet a helyzet súlyosságára, mikor a felszólalása közben felállt és
sárga csillagot tűzött magára és delegációjára, ráirányítsa ezzel a figyelmet az ENSZ tétlenségére.
„Addig hordjuk a sárga csillagot, amíg az ENSZ nem ítéli el a Hamász atrocitásait és nem követeli a túszok szabadon bocsátását” – tette hozzá Erdan, kiemelve, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa hetek óta nemképe eljutni egy határozat kiadásáig sem.
A felszólalásról készült videót itt tekintheti meg:
Eddig csaknem tízezren vesztették életüket az Izrael és a Hamász közt dúló konfliktusban.
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Itt az ideje, hogy érzelmek helyett a tényeken alapuló újságírás legyen hatással a közbeszédre.
Az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrehozása történelmi jelentőségű volt.
Nem létezik európai értelemben vett palesztin, jordán, szír vagy iraki nemzet. Törzsek vannak, klánok.