Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Legalább egy ember életét vesztette a támadásban.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) X-oldalukon számoltak be arról, hogy nemrég légicsapást hajtottak végre a Hamász és az Iszlám Dzsihád terroristaszervezet tábora ellen a dzsenini Al-Ansar mecsetben vasárnap kora reggel.
Az IDF legújabb értesülései szerint

a mecsetet parancsnoki központként használták a civilek elleni terrortámadások megtervezésére és végrehajtására.
A Reuters palesztin orvosokra hivatkozva arról írt, hogy a támadásban legalább egy ember meghalt.
A lap hozzátette, hogy ez már a második izraeli légicsapás volt a napokban, amely Ciszjordániát sújtotta, ahol az erőszak megnőtt azóta, hogy a Hamász gázai fegyveresei október 7-én „halálos ámokfutást” hajtottak végre Izraelben.
„A közelmúltban olyan értesülések érkeztek, amelyek arra utaltak, hogy a terroristák, (akiket) semlegesítettek, terrortámadást szerveztek” – áll a hadsereg közleményében.
A hadsereg olyan képeket tett közzé, amelyekről azt állította, hogy a mecset alatti bunker bejáratát mutatják. Közzétettek egy ábrát is, amely szerintük azt mutatja, hogy a fegyveresek hol tárolták a fegyvereiket – ismertette a Reuters.
A közösségi oldalakra több felvétel is felkerült a támadás helyszínéről, amelyeken látszik, hogy a mecset egyik oldalfalán okozott nagy károkat az izraeli támadás.
Nyitókép: GILI YAARI / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.
