Antiszemita tüntetőkkel csaptak össze a rendőrök New Yorkban

Tömegverekedés tört ki a New York-i Brooklyn College előtt, ahol Izrael-ellenes tüntetést tartottak.

A diplomata szerint a terrorszervezet az egész nyugati világra veszélyt jelent.
Izrael magyarországi nagykövete, Jákov Hadasz-Handelszman az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt az izraeli helyzetről, és arról, hogyan hathat az ottani háború a világ többi részére.
A diplomata szerint bár ma a Hamász Izrael problémája, már megérkeztek Európába is, és a többi nyugati társadalomra is komoly fenyegetést jelentenek.
Bár konkrét katonai taktikákról nem állt módjában beszélni, hangsúlyozta, szerinte Izraelnek be kell vonulnia a Gázai övezetbe, hogy kiszabadítsa a túszait, és megvédje politikai és katonai uralmát. Hangsúlyozta, egy olyan háborúban állnak, amit rájuk kényszerítettek.
„A Hamászt el fogjuk törölni, nem fogunk velük tárgyalni”
– szögezte le a nagykövet.
Nyitókép: képernyőkép
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Az új hadműveletek tervét a miniszterelnök már pénteken jóváhagyta.
Steve Witkoffnak nem szabadna vezethetnie az Iránnal és Oroszországgal folytatott tárgyalásokat – állítják szövetségesek és bennfentesek a New York Postnak.
Sokan úgy tesznek, mintha nem is értenék, hogy mi bombáznivalója van Izraelnek Szíriában.