Egymásnak feszül Fico és Caputova Szlovákiában

2023. október 20. 18:40

Klímaválságot tagadó politikustól félti az államfő a szlovák környezetet.

2023. október 20. 18:40

Zuzana Caputova szlovák köztársasági elnök elhalasztotta az új szlovák kormány kinevezését, így egyelőre nem alakíthat kormányt a szlovák választások győztese, Robert Fico – írta az Euronews. Az államfő azzal indokolta döntését, hogy Rudolf Huliak, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) politikusa

nem hisz a klímaválságban.

Emiatt Caputova szerint nem tudja biztosítani a minisztérium megfelelő működését, mivel a politikus nem ismeri el az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos „konszenzust”. Robert Fico ugyanakkor elutasította a köztársasági elnök érveit és azt közölte, hogy ragaszkodik Huliak személyéhez, és őt fogja jelölni a miniszteri pozícióra. 

Huliak korábban akasztással fenyegetett meg egy környezetvédőt, és arról beszélt, hogy miniszterelnökként az első útja Moszkvába vezetne, hogy bocsánatot kérjen Vlagyimir Putyintól az Ukrajnának nyújtott szlovák katonai segítségért.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
but-head
2023. október 21. 08:59
Íme! Újra itt tartunk. Szempont lehet egy politikus kinevezésénél, hogy "miben nem hisz"!
Lajoss
2023. október 21. 06:05
A Fico kapacitása a jelölés…és ott nem a Novák Katika az elnök…:)
ekeke1
2023. október 21. 03:29
Bevallom,nem vagyok tisztában a jogi környezettel Szlovákiában, mármint hogy a helyi Gönczova hogyan és meddig akadályozhatja meg egy kormány kinevezését, mert egy miniszter nem hisz a klimavalsagban... Sokféle obstrukciot láttam már de ilyenre még nem emlekszemz.
pandalala
2023. október 21. 02:24
:-DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!