Izrael négyszázötven célpontot támadott meg Gázai övezetben
A katonai célpontok között főhadiszállások, megfigyelőállások és páncéltörő lőállások voltak, valamint olyan terrorosztagokra is lőttek, amelyek páncéltörő fegyverek használatára készültek.
Az izraeli hadsereg hozzátette, hogy a műveletben legkevesebb ötven terroristával végeztek.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a palesztin Gázai övezetben zajló szárazföldi hadműveletben kedden megöltek „mintegy ötven” terroristát, s az izraeli hadsereg átvette az irányítást az övezetet ellenőrző Hamász szervezet Dzsabaliában található támaszpontja felett. Daniel Hagari katonai szóvivő elmondta, hogy az izraeli légierő Dzsabalia központjában a Hamász fegyvereseit rejtő épületet támadott a Sin Bét belbiztonsági szolgálat információi alapján. Az épület alatt bunkereket építettek ki, melyek a légicsapásban beomlottak, ez a környező épületek összeomlását és sok terrorista halálát okozta – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: meghalt az egyik Hamász-zászlóalj parancsnoka, az október 7-i terrortámadás egyik vezetője, Ibrahim Biari is.
Ezt is ajánljuk a témában
A katonai célpontok között főhadiszállások, megfigyelőállások és páncéltörő lőállások voltak, valamint olyan terrorosztagokra is lőttek, amelyek páncéltörő fegyverek használatára készültek.
Az izraeli hadsereg szerint a szárazföldi erők gázai bevonulása óta Biari irányította ellenük a harcokat az övezet északi részén. Részt vett Biari a 2004-es asdodi kikötői támadás előkészítésében is, amelyben tizenhárom izraelit gyilkoltak meg. Felelős volt két évtizeden át Izrael elleni rakéták kilövéséért és izraeli katonák elleni több támadásért. Az elfoglalt dzsabaliai erődítmény a negyed nyugati részén található, s
a Hamász fegyveresek kiképzésére és fegyverek raktározására használta.
„Az erődítményben az izraeli erők csatákat vívtak a terroristákkal, sokakat megöltek, s a repülőgépekről is további fegyveresekkel végeztek. Alagútaknákat, fegyvereket és katonai felszereléseket találtak és semmisítettek meg. A harcosok elhelyezkedtek a terepen, és átvették az irányítást” – áll az izraeli hadijelentésben.
Beszámoltak arról is, hogy Dzsabalia menekülttáborban sok palesztin helyben maradt, noha felszólították őket arra, hogy költözzenek át az övezet déli részébe. „A Hamász rendkívül kegyetlen módon továbbra is védőpajzsként használja a lakosságot” – mondta Hagari, aki megismételte a Gázai övezet északi részének lakóihoz intézett felhívását, hogy távozzanak délre. „Jahja Szinvár (a Hamász gázai vezetője) nem törődik Gáza lakóival, szándékosan építtette ki a terrorista infrastruktúrát sok civil otthona alá” – fogalmazott a szóvivő.
Bejelentették azt is, hogy a Gázai övezet északi részén folytatott összecsapásokban meghalt két húszéves izraeli katona, Roi Volf és Levi Lifsic . „Amikor csatába ment, azt mondta, hogy tudja, hogy ezúttal a hazánkért harcol” – nyilatkozott egyikük édesapja modiini otthonuknál. „Nem az volt az álma, hogy katona legyen. Filmeket és televíziót akart csinálni. Nagyon szerettük” – tette hozzá.
„Nagy erőket vetünk be mélyen a Gázai övezetben.
Csaták folynak, és nagyon jelentősek az eredmények a csatatéren.
Sajnos, a háborúnak ára is van, és ez az ár az utolsó napon súlyos volt” – nyilatkozott Joáv Galant védelmi miniszter. „Eltökélt szándékunk a folytatás és a győzelem. Hiszek bennetek, látom az arcotokat, a harcosok arcát. Bízunk bennetek, mert tudjuk, hogy nektek köszönhetően megnyerhetjük ezt a háborút. Nem lesz könnyű, nem lesz rövid, lesz ára, de nyerni fogunk” – tette hozzá a védelmi miniszter a palmahimi légibázison tett látogatásán.
(MTI)
Nyitókép: illusztráció / Gil COHEN-MAGEN / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
A libanoni egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok között 35 gyermek és 58 nő volt, ugyanakkor azt nem közölték, hogy az áldozatok közül hányan voltak civilek és hányan harcosok.
„Vagy kirobban a harmadik világháború, vagy ismét blokkokra szakad a világ” – közölte Szijjártó Péter.
A térségben jelenleg 40 ezer amerikai katona állomásozik.